Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)
Másutt raktak fészket
elmondta a hozzátartozóknak, hogy az idős ember sebeit egy orosz szakaszvezető szanitéc kötözte be, különben elvérzett volna. A súlyosan sebesült embert a család átszállította a vasútállomás épületébe. Holzmüller Mihály nagyon szenvedett, enni nem bírt. Dezső bort öntött a szájába, mivel azt kért, de az is kifolyt a kötésen keresztül a torkán. Három napig élt még. Temetése szomorú körülmények között történt, hisz épp akkor vonult át a vidéken a front leghevesebb hulláma, a háború utolsó vihara. Bizonytalan és kiszámíthatatlan volt a helyzet azokban az órákban. Koporsót nem lehetett beszerezni sehonnan, ezért Dezső édesapja a vasútállomás padlásáról hozott le egy ládát, és abba helyzeték bele a halott nagyapát. Talicskán tolta el Mészáros József az apósa földi maradványait a hosszúfalui temetőbe és minden szertartás nélkül temették el. A pap csak néhány nappal később tudta elvégezni a temetési szertartást. A háború után az édesapját és az édesanyját az új hatalom emberei elszállították, az alsólendvai börtönbe zárták őket, majd valamivel később Dezsőt is Hrastovecre internálták. Úgy érzi ma is, hogy elszökhetett volna az eltoloncolása előtti éjszakán, és később a „fogságból” is, ám nem érezte magát bűnösnek, ezért nem tette. Hrastovecen két hetet töltött, majd a vele együtt „kiválasztottakkal” - fegyveres kísérettel - a mai Kidriéevóra, illetve Strniséére szállították, ahol másfél hónapig volt bezárva. Ott, német és olasz foglyokkal voltak öszezárva, afféle első világháborús barakkokban. A táborban rengeteg volt a tetű és a poloska. Az elszállításuk okairól nem tájékoztatták őket, semmivel nem indokolták meg. Mészáros Dezsőt fizikailag csupán egyszer bántalmazták: a partizánok arra kényszerítették, hogy a szájában oltson el egy cigarettacsikket. A száját ugyan megégette, de szerencséjére a nyála hamar eloltotta a parazsat. Dezső két halottról tud, akik a táborban pusztultak el. Az egyik egy dobronaki kislány volt, akinek az édesapja végső elkeseredésében megkért egy ugyancsak dobronaki származású magyar embert, aki időközben az új hatalomhoz szegődött, hogy próbáljon citromot szerezni a beteg lánynak, amit azonban az illető nem teljesített. Dezső édesapja, mivel közben kiengedték az alsólendvai börtönből, két ízben is meg akarta látogatni a fiát. Az első alkalommal kockázatos úton, egy 196
