Göncz László: Egy peremvidék hírmondói. Mura menti életképek a 20. század első feléből - Nyelv és lélek könyvek (Budapest, 2006)

Határon innen, határon túl…

ismét átjöhetett meglátogatni őket. Akkor is főleg Erzsébet nővérét zaklatták kérdéseikkel, elsősorban ipari létesítmények felől érdeklődtek.

Amikor 1956-ban kitört a forradalom, és a határon kezdtek átkelni a menekültek, Erzsébet nővére és családja azonnal átjött a határon, hogy találkozhassanak a rokonokkal. Ők nem olyan szándékkal jöttek, hogy hosszabban maradjanak, vagy hogy továbbmenjenek nyugatra, csupán látogatóba jöttek. A jugoszláv hatóság emberei megtudták, hogy Gazdagéknál, illetve akkor már Kaszáséknál magyarországi emberek tartózkodnak, és kijöttek hozzájuk. Elbeszélgettek velük, és amikor meggyőződtek róla, hogy a rokonok még aznap este visszamennek Magyarországra, nem zaklatták őket többet.

Később, mint már utaltunk rá, enyhült a feszültség a két addig szembenálló fél között, és - nagy kerülővel ugyan, de - időnként lehetett közlekedni a másik országba. Erzsébet nővére többször érkezett haza a szülőfalujába, ahol az édesapja még élt, és a húgával is jó volt a kapcsolata. Kaszásék valamikor 1958-ban látogattak először Magyarországra, Gyékényes felé kerülve. Akkor még nem működött a hosszúfalui határátkelő (a pinceit pedig csak a szlovén önállósulás után nyitották meg).

Bözsi néni véleménye szerint a háború utáni évtizedben a határ mindkét oldalán rossz volt a helyzet. A nővére kereseti lehetőségei akkoriban talán kedvezőbbek voltak, más szempontból azonban a Muravidéken volt jobb a helyzet. A jugoszláv oldalon a beszolgáltatások már 1946-tól megkezdődtek. Az nagyon nehéz időszak volt a család életében is. Aztán lassan érezni lehetett a „helyrebillenés” jeleit. Interjúalanyunknak az volt a véleménye, hogy a hatvanas évektől jobbra fordult a helyzet, amit részben annak tulajdonított, hogy Tito jugoszláv elnök több szempontból sikeres politikát folytatott.

(Az interjú 2006. február 20-án készült.)

118