Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
I. Fejezet: A Muravidék és kétnyelvű oktatása - Guttmann Miklós: Gondolatok a muravidéki kétnyelvű oktatás jubileumán
Guttmann Miklós politikai frázis, hogy a kisebbség nyelvét kötelezően (egyszinten) tanulja a többség is, eredményeiben csak szerény módon valósult meg. Hiszen a jelenkori, de még a régebbi tanulmányok is mindig fényt derítettek a hamisan álcázott tényekre. Mégis dicsértük ezt a tanítási formát. Elkendőztük és szépítgettük a valóságot: a világgal akartuk elhitetni, hogy ez az oktatás a legtökéletesebb, amely megőriz egy kisebbségi közösséget a gyors asszimilációtól. így csaptuk be saját magunkat, és persze másokat is” (Guttmann 2003: 189-194). A fentiekhez két személyes tapasztalaton nyugvó megjegyzést. A nyolcvanas évek elején Lendváról Mariborba tartottam autóval. Filovci község szélén megálltam egy stopposnak. Beszállt, Muraszobatba kívánt eljutni. Szlovénül próbáltam vele beszélgetni. Erre megszólalt magyarul. Kérdezem, honnan tud magyarul? Büszkén mondta: Én a dobronaki kétnyelvű iskolába jártam, s ott jól megtanultam a magyar nyelvet. Az anyanyelve szlovén volt. A másik példa. 2001-ben az egyik kétnyelvű iskolában a matematika tanára egy szót sem tudott magyarul, noha a törvény előírja, hogy a kétnyelvű iskolában csak mindkét nyelvet ismerő pedagógusok taníthatnak A dolog pikantériája, hogy a nevezett kolléga a lendvai kétnyelvű középiskolában érettségizett. Azért van törvény, hogy ne tartsuk be azt? Hallgatva a Muravidéki Magyar Rádió óvodásoknak szóló műsorát a vezető óvónő a sportról, a sportágakról vezetett egy kellemes hangulatú beszélgetést. Kitértek arra is, hogy az egyes sportágak üzéséhez milyen eszközöket használnak a sportolók. Egymás után mondják a gyerekek a sporteszközöket, amikor az egyik ezt mondja: „Magyarul nem tudom, de szlovénül tudom a nevét.”2 A megszólaló nagyon jól beszélte anyanyelvét. Az azonban egy kicsit elgondolkoztató, hogy az adott sporteszköz nevét szlovénül tanulja meg először, magyarul pedig nem tudjuk, mikor. Nagyon jó, hogy szlovénül tudja, de elszomorító, hogy anyanyelvén nem. Miért nem? Család, óvoda, az anyanyelvi környezet hogyan bővíti, értelmezi az anyanyelv szókincsét? 5. Az ilyen és az ehhez hasonló példák egyértelműen felvetik a nyelvi tudat, a nyelvjárási tudat szaktudományi kérdéseit. A jóléti társadalom polgára hogyan viszonyul ezekhez a kérdésekhez? Mi az oka annak, hogy a kétnyelvű iskolákban vészesen csökken a magyarl-re beiratkozó magyar anyanyelvűek száma a nagy többségben ma is magyar anyanyelvű lakosság körében, s helyette a magyar2-n tanulnak, amelyet eredetileg a szlovén anyanyelvűek számára „találtak ki”. Hogy viszonyul mindehhez az iskola, a magyartanárok közössége, a magyar főszaktanácsadói szolgálat és még sokan mások, akik hivatásszerűen dolgoznak ezen a területen, sőt ebből élnek, kapják havi fizetésüket Szlovéniá-2 MMR, 1998. október 12. 86
