Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Vančoné Kremmer Ildikó: Megjegyzések a szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatásról
Megjegyzések a szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatásról zép-európai Tanulmányok Kara (Faculty of Central European Studies), amely az eredeti elképzelések szerint a nemzetiségi tanárképzést hivatott biztosítani. A komáromi Selye János Egyetem három karral jött létre: Tanárképző Kar, Gazdaságtudományi Kar és Református Teológiai Kar. Kétnyelvűség és oktatás A kétnyelvű helyzetek az egész világon elterjedtek, s magának a „két- ill. többnyelvűségnek a története valószínűleg egyidős az emberiség különböző népcsoportjai földrajzi, gazdasági, politikai, katonai, kulturális stb. érintkezésének a történetével...” (Bartha 1999: 9). Általánosságban elmondható, hogy a különféle kétnyelvűségi meghatározások szerint mindenki kétnyelvűnek minősíthető, akik elhelyezhetők egy elméleti skálán, melynek egyik végét azok a kétnyelvűek jelentik, akik mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszélik, másik végén pedig azok, akik egyik nyelvüket csupán passzívan mondhatják magukénak, vagy minimális kompetenciájuk van a második nyelvben. Közösségi szempontból az additív (hozzáadó) kétnyelvűség alatt az a kétnyelvűségi helyzet értendő, melyben mindkét nyelvet támogatják, azok párhuzamosan fejlődnek, a tágabb környezet és közösség mindkét nyelvet egyformán értékeli, elsajátításukra motivál. Ilyen esetben a másodnyelvi ismeretek mintegy kiegészítik az elsőnyelvi ismereteket, jobb kognitív és nyelvi képességet eredményeznek. A másodnyelv elsajátítása nem vezet a nyelvcsere irányába. Szubtraktív (felcserélő) kétnyelvű helyzetben a két nyelvet eltérően értékelik, a kisebbség nyelvét a legtöbb esetben negatívan. Ebben a nyelvi helyzetben az első nyelv fokozatosan leépül, a másodnyelv erősödése a nyelvcseréhez vezethet, a közösség egynyelvűvé válhat/ válik (vö: Göncz 1985, 1995, 1999). A laikusok gyakran azt tekintik kétnyelvűnek, aki mindkét nyelvet anyanyelvi szinten beszéli. A kisebbségek tagjai az általuk megélt mindennapi kétnyelvűséget gyakran elutasítják, megnyilvánulási formáit negatívan értékelik, mivel tapasztalataik szerint a bilingvizmus a nyelvcsere előszobáját jelenti, vagyis az általuk megélt kétnyelvű helyzetek miatt azt leginkább a szubtraktív kétnyelvűséggel azonosítják. Pedig a kétnyelvűség nem feltétlenül a kisebbség megnyomorítására, asszimilálására való. A kétnyelvűség az egyén, a közösség gazdagodásával is járhat, ha célja többek között a beszélők életkorának, státuszának megfelelő kétnyelvű nyelvi kompetenciák kialakítása. A kisebbségi egynyelvűség, illetve a többségi nyelv gyenge tudása jelentős társadalmi és gazdasági hátrányokkal járhat a kisebbségi emberek számára. A kisebbségek megmaradását célzó politika nem választhatja a nyelvi bezárkózás 275
