Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Misad Katalin: A magyar mint idegen nyelv/hungarológia oktatásának gyakorlati kérdései a pozsonyi Comenius Egyetemen
Misad Katalin Kíváncsiak voltunk arra is, vajon hallgatóink olvasnak-e magyarul, illetve követik-e a magyar tévécsatornák és rádióadók műsorait. A válaszokból kiderült, hogy néhány tévéműsort, főleg filmsorozatokat figyelemmel kísérnek néhányan, ám egyáltalán nem vagy csak nagyon kevesen olvasnak magyarul. Pl.: „Eddig nem nagyon olvastam magyarul. Mióta jelentkeztem erre a szakra, itt-ott elolvasok egy mesét vagy átlapozok egy-egy magyar folyóiratot.", „Olvasok, kicsit tovább tart, mintha szlovákul olvasnék. Inkább csak magyar nyelvű újságokat, lapokat olvasok" Vagy: „Mivel kollégiumbam lakom, nem áll módomban tévét nézni. Tekintettel szegényes magyárny elv-tudásomra, nem olvasok ezen a nyelven. ” Más: „Folyóiratokat, néha szépirodalmat, de sokkal nehezebben megy, mint a szlovák nyelven való olvasás.” Magyar nyelvű rádióműsort egyetlen megkérdezett sem hallgat. Végül híres magyarok nevét soroltuk fel a kérdőívben, s hallgatóinknak arra kértük, kössék őket konkrét történelmi eseményhez, illetve valamely művészeti ághoz. A legtöbben Liszt és Bartók nevét hallották már, de Lisztről sokan nem tudták, hogy magyar volt, német vagy osztrák zeneszerzőnek hitték. Mikszáth, illetve Ady nevével csupán néhány szlovák müforditó munkássága kapcsán találkoztak. Mindössze egy-egy hallgató tudta konkrét történelmi eseményhez kapcsolni Rákóczi vagy Kossuth nevét, Munkácsyról azonban még egyikük sem hallott. Az egyik hallgató így vélekedett tájékozatlanságáról: „Azt hiszem, nagy hiányosságaim vannak. A nevek többsége ismerős ugyan, de hogy valamihez kössem is őket, az nem megy.” (lásd Mi sad-Hurka 1998: 95-96). A fenti felmérést azért tartottuk szükségesnek elvégezni, hogy lássuk, milyen alapokra építhetünk, s ennek ismeretében hogyan alakítsuk ki a nyelvi gyakorlatok óraszerkezetét. Az eredményeket ezúttal nem kívánjuk elemezni, annyit azonban elmondhatunk: még a magyar háttérrel rendelkező, vegyes házasságból származó hallgatók ismeretei is eléggé foghíjasak. Ez főként azzal magyarázható, hogy mind általános, mind középiskolai tanulmányaikat szlovák tannyelvű oktatási intézményekben végezték, így a hiányzó ismereteket nem volt hol elsajátítaniuk. A tanulmány további részében azokról teszünk említést, akik nem filológiai szakként vették fel a magyart, hanem más, pl. levéltáros (vagy néprajz szakos) hallgatóként a latin és a német nyelv mellett kötelezően tanulnak magyarul is. Ezek a diákok saját bevallásuk szerint kivétel nélkül szlovák anyanyelvűek, egynyelvű (szlovák) nyelvközösségben élnek, szüleikkel és közeli hozzátartozóikkal, barátaikkal csak szlovák nyelven érintkeznek. Anyanyelvükön kívül egy vagy több nem-anyanyelvet (pl. német, angol, cseh) is beszélnek valamilyen fokon, magyarul nem tudnak. A szlovákiai levéltárakban található 1918 előtti anyag jelentős része magyar nyelvű. Ezek feldolgozásának szükségessége vezetett ahhoz, hogy a pozsonyi Comenius Egyetem levéltáros hallgatói tanul264
