Kolláth Anna (szerk.): A muravidéki kétnyelvű oktatás fél évszázada (Bielsko-Biala - Budapest - Kansas - Maribor - Praha, 2009)
2. Fejezet: A kétnyelvű oktatás Kárpát-medencei kontextusai - Péntek János: A romániai magyar közoktatás a kétnyelvűség szemszögéből
A romániai magyar közoktatás a kétnyelvűség szemszögéből A 2001-2003-as időszakban a magyar nyelv és irodalom korábbi tantervének teljes átdolgozására került sor. Erre az adott alkalmat, hogy a kötelező oktatás tíz osztályra való kiterjesztésével átalakult a közoktatás struktúrája. Két éven át bizonytalanság volt akörül, hogy 9 vagy 10 osztályos lesz-e a kötelező oktatás, és ez a tanterv véglegesítését is késleltette. A jelenlegi szabályozás szerint 10 osztály a kötelező, a távlati cél pedig az, hogy 12 osztályra terjedjen ki a kötelező oktatás. Az új tantervi felépítés gyakorlatilag a román nyelv romániai és a magyar nyelv magyarországi rendszerével is párhuzamos, és ez a mindennapos tanári munkában, a tanulók felkészülésében, a pedagógusok továbbképzésében, tankönyvhasználatban stb. jóval előnyösebb a korábbi gyakorlatnál. A tanterv készítői arra számítottak, hogy annak bevezetése felmenő rendszerben fog megtörténni az oktatási ciklusoknak megfelelően az V., a IX. és esetleg a XI. osztályban. Ez sajnos nem így történt. 2004-ben a IX. osztálynak jelent meg két új tankönyve, 2004-2005-ben a X., XI. és XII. osztálynak. A IX. osztályos tankönyvek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: az egyik azért nem, mert a nyelvi ismereteket teljesen mellőzi, a másik pedig elsősorban éppen amiatt, mert nem követte a tanterv előírásait. Az oktatás korszerű rendszerében nagy fontosságot tulajdonítanak az alternativitásnak. Ennek különleges jelentősége lehetne a külső régiók magyar oktatásában, a magyar nyelv oktatásában különösen. Lehetővé válna ezen az alapon a nyelvikörnyezet-típusok figyelembevétele. A helyi tanterveket, tanmeneteket és a választható tankönyveket úgy lehetne megtervezni és megírni, hogy ezek elsősorban az eltérő nyelvi környezethez alkalmazkodjanak. Ez ideális esetben legalább négy, egymástól eltérő oktatási programot jelentene és mindezeknek a nyelvi eszközeit. A szakma ebből a jogos igényből eddig semmit nem valósított meg. Ennek a következménye, hogy a tanulók (és az iskola) nyelvi helyzetétől és környezetétől függetlenül a tankönyvekben és a tanári szemléletben is az anyanyelv oktatása alá van rendelve az irodalmi szövegek értelmezésének, elemzésének. Nem a mindennapi nyelvhasználat áll tehát előtérben, nem a nyelv társadalmi és közlési helyzetbeli változatossága, a vernakuláris és a sztenderd viszonyának tudatosítása, hanem a válogatott irodalmi szövegek magas szintű elemzése. Gyakran olyan szövegeké, amelyeket a tanulók az elsődleges jelentés szintjén sem képesek értelmezni. Megoldatlan azoknak a magyar anyanyelvű tanulóknak a magyar nyelvi oktatása, akik a románt választották tannyelvként, azaz román iskolába járnak. Az erre való felkészítés nincs meg a pedagógusképzésben, és az oktatás eszközei is hiányoznak. Amiatt is van némi tartózkodás ebben a kérdésben, mert feltételezhető, hogy a románul tanulók szervezett magyar oktatása bátorítaná a másodnyelvi tannyelvválasztást. Fontos kezdeményezések születtek viszont a nyelvvesztés tüneteit mutató tanulók nyelvi rehabilitációjára, nyelvi revitalizációjára. A legismertebb ezek közül a moldvai magyar tanulók fakul209
