Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)
Kovács Attila: Első világháborús katonai kitüntetettek az Alsólendvai Hiradó tükrében
Kovács Attila Első világháborús katonai kitüntetettek az Alsólendvai Hiradó tükrében1 1. Bevezető Az első világháború százéves évfordulója alkalmából a muraszombati Területi Múzeumban (Pokrajinski muzej Murska Sobota) „Prišo je glás - Prekmurci v vojni 1914—1918” címen folyt egy projektmunka. A projekt keretében sor került egy kiállítás bemutatójára, melyet katalógus is kísért,2 valamint négy tematikus publikáció is készült a kutatás során. Az egyik egy tanulmánykötet, melyben különböző szerzők írásai szerepelnek az első világháborúról és a Muravidékről.3 A másik három kötet viszont már konkrétan egy-egy témára fókuszál. Söveges Lipovšek Gordana az első világháborúban elhúnyt muravidéki katonák névsorát állatította össze a »Padli in pogrešani« című könyvben.4 Krenn Mark publikációja, mely a »Fotografije« címet viseli, fényképek segítségével ábrázolja az első világháborúban szolgáló muravidéki katonákat.5 A harmadik publikáció pedig az első világháborúban kitüntetett muravidéki katonákat és az általuk kiérdemelt háborús kitüntetéseket vette górcső alá.6 2. Az első világháborús muravidéki kitüntetettek Az »Odlikovanci« című kötetben az Osztrák-Magyar Monarchia 1.691 muravidéki katonáját sikerült név szerint azonosítanom, akik legalább egy háborús kitüntetésben részesültek a Nagy 1 A tanulmány a „2-ARRS-P5-0081 Programska skupina” című kutatási program kereten belül készült. 2 Fujs, Metka: Katalog razstave. Prišo je glás - Prekmurci v vojni 1914—1918. Murska Sobota, Pomurski muzej, 2015. 3 Zbornik soboškega muzeja 24. Prišo je glás - Prekmurci v vojni 1914-1918. Zbirka tematskih člankov in razprav (szerk. Fujs, Metka). Murska Sobota, Pomurski muzej, 2017. 4 Šovegeš Lipovšek, Gordana: Padli in pogrešani. Prišo je glás - Prekmurci v vojni 1914-1918. Murska Sobota, Pomurski muzej, 2016. 5 Krenn, Mark: Fotografije. Prišo je glás - Prekmurci v vojni 1914-1918. Murska Sobota, Pomurski muzej, 2018. 6 Kovács, Attila: Odlikovanci. Prišo je glás - Prekmurci v vojni 1914-1918. Murska Sobota, Pomurski muzej, 2018. 82