Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)
Tadeja Andrejek: Az Alsó-Lendvai Hiradó jelentései Alsólendva szűkebb területén kívüli muravidéki helyekről
nyit, és ezzel teljesült a muraszombati járás régi kívánsága.21 A járás elsőfokú politikai hatalmat jelentett, a járásokban a községek közjegyzőségekbe szerveződtek. A járások területén kis-, illetve nagyközségek működtek. Muraszombat kisközség státusszal rendelkezett. Horváth László muraszombati közjegyző már 1908-ban a kisközségi státusz miatt panaszkodott, ami miatt nem tudott egy segédközjegyzői munkahelyet biztosítani. A Hírlap ezért 1914-ben arról ír, hogy vajon Muraszombat nagy falu lesz vagy nagy község? Leírják azt a problémát is, ami már hosszú évek óta akadályozza Horváth közjegyzőt a munkájában, és ez a segédközjegyző hiánya.22 Az újság minden évfolyamában tájékoztatta olvasóit mindegyik gyűlésről, amelyik Muraszombatban történt a muraszombati kis-, illetve nagyközséggel kapcsolatosan. Végre 1917. december elején az olvasóknak jelentették, hogy Muraszombat kisközségből nagyközséggé vált.23 Pósfay Pongrác volt a főszolgabíró, aki 30 évig állt a muraszombati megyei kormányzás élén, a városi kormány élén pedig Sömen János volt.24 1905-ben Vas megye környékén 39 takarékpénztár működött, a muraszombati a hatókörének alapján a 10. helyen volt. 1911-ben értesítették az olvasókat, hogy Muraszombatban már a 4. pénzintézet alakult, amelynek Széchényi Tivadar volt az alapítója.25 A bankok igazgatótanácsainak tagjai Muraszombat mindennapi és az egyházi élet fontos emberei voltak. 1908. augusztus végén az Alsó-Lendvai Híradó Osztrák csábítás címmel cikket jelentetett meg, amelyben azt írták, hogy Ljutomerben zenével és tánccal ünnepük meg a nemzeti ünnepet. Továbbá figyelmeztettek arra is, hogy a plakátok, melyek a muravidéki kocsmákban lógnak, bántóak és megszégyenítik a magyar népet, valamint félre akarják vezeti a vend lakosságot.26 21 A csendlaki körjegyzőség, in: Alsó-Lendvai Híradó , 1. évfolyam, 19. szám, 1889. 5. 19. 22 Muraszombat nagyközség lesz, in: Alsó-Lendvai Híradó, 19. évfolyam, 30. szám, 1914. 7. 26. 23 Muraszombat nagyközség, in: Alsó-Lendvai Híradó, 22. évfolyam, 49. szám, 1917. 12. 9. 24 Metka Fujs, Urbani razvoj Murske Sobote med leti 1850-1920, in: Med podeželjem in mestom, Čakovec, 2015, 20. oldal. 25 Uj pénzintézet Muraszombatban, in: Alsó-Lendvai Híradó, 16. évfolyam, 20. szám, 1911. 5. 14. 26 Osztrák csábítás, in: Alsó-Lendvai Híradó, 13. évfolyam, 33. szám, 1908. 8. 19. 78