Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)

Tadeja Andrejek: Az Alsó-Lendvai Hiradó jelentései Alsólendva szűkebb területén kívüli muravidéki helyekről

lyek leggyakrabban az erdőben következtek be fadöntésnél, és halálos kimenetelűek voltak. Forgalmi balesetekről is írtak. 1908 szeptemberében Balazsicz István felsőbisztricei lakos haláláról írtak, aki Muraszombatba ment zsindelyért. Amikor a kocsijával hazafelé tartott, felszállt hozzá Balazsicz Mátyás is, akivel később megittak néhány pohár bort az egyik bellatinci kocsmában. Már késő éjjel volt, amikor folytatták az útjukat, s eközben a kocsi valami okból felborult, és maga alá temette Balazsicz Istvánt, aki a helyszínen meghalt.6 Az Alsó-Lendvai Híradó szerint az emberek mindennapi életében szintén aggodalmat okoztak a különféle napi rablások, lopások és egyéb kellemetlenségek. A huszadik században Muraszombatban három templomot építettek. Az újság tájékoztatta az olvasókat ezekről az építkezé­sekről is, először a zsidó zsinagógáról, majd az evangélikus és végül a katolikus templomról. 1910-ben a muraszombati új evangélikus templomról írtak. Részletesen ismertették a szertartást, megír­ták, hogy Gyurátz Ferenc szentelte fel, valamint hogy az ünnepi alkalomból Muraszombatot a legszebb virágokkal díszítették fel. A hazai papon, Kovács Istvánon kívül még 12 pap volt jelen, a prédikációt a szentgotthárdi pap, Czipót Géza végezte. Az ebéd a Dobray hotelban volt, este 8 órára pedig bibliaolvasás volt beje­lentve, valamint pénzgyűjtés a templom felszerelésére.7 A templom a budapesti Gerey Ernő tervei szerint épült neogótikus stílusban. A 19—20. század fordulóján a városban jelentős fejlődés kezdődött a társasági életben is. A prominens városlakók a kaszinókban gyűltek össze. A Híradó többször írt a bellatinczi és a muraszombati kaszinókról. A muraszombati kaszinó célja a társadalmi élet és a magyar szellemi kultúra előremozdítása volt újságok olvasásával, társas összejövetelekkel, valamint társas estek és mulatságok szervezésével.8 A Híradóban megjelentek meghívók küldönböző társas estekre. Elsősorban vidéki táncvigalmakról volt szó. Már 1890 februárjában megjelentetik a cserencsóczi Schwarz vendéglátó meghívóját tánc­vigalomra, a meghívóban pedig fel volt tüntetve az esemény ára is.9 6 Szerencsétlenség az utón, in: Alsó-Lendvai Híradó, 13. évfolyam, 36. szám, 1908. 9. 6. 7 Templomszentelés Muraszombatban, in: Alsó-Lendvai Híradó, 15. évfo­lyam, 38. szám, 1910. 9. 18. 8 Franc Kuzmič, Murska Sobota v obdobju 1873-1914, in: Med podeželjem in mestom Murska Sobota 1850-1920, Čakovec, 2015, 31. old. 9 Meghívó, in: Alsó-Lendvai Híradó, 2. évfolyam, 5. szám, 1890. 2. 2. 75

Next

/
Thumbnails
Contents