Halász Albert (szerk.): Az Alsó-Lendvai Hiradó megjelenésének 130. évfordulója (Lendva, 2020)
Göncz László: Alsólendva társadalmi jellemzői és népességi viszonyai a 19. század utolsó harmadában
magyarnak vallók) voltak. Az iparosok, kereskedőik és egyéb, a „középréteghez” soroltak többsége úgyszintén magyar anyanyelvű volt, azonban közöttük jelentős arányban megjelentek a zsidó „származásúak” és a szláv (főképpen szlovén) közösséghez tartozók. A szlovén lakosság bizonyos szintű megjelenése Alsólendván természetes folyamatnak tekinthető, hiszen a városhoz mint járási székhelyhez nagyszámban kötődtek Mura menti szlovén települések Hotizától Döklezsinig (Dokležovje), valamint olyan jelentős falvak, mint Adriánc (Odranci), Cserencsóc, keletebbre a két Palina, továbbá Bagonya (Bogojina), Bratonci, Ganicsa (Ganóani), Zorkóháza (Nedelica) stb., valamint a mezőváros rangú Tomisa és Belatinc. A feltételezett szlovénok aránya erőteljesebb az ún. írni-olvasni nem tudók kategóriában (ami az adott korban ugyan hátrány volt, de nem feltétlenül jelentett fejlettségi lemaradást). Az utóbbi csoportba ugyanis szorgalmas földművelők, segédmunkások és vincellérek (és ún. szőlőmunkások) tartoztak, akik közül a fiatalabbak bizonyára már többnyire írtak és olvastak, azonban a családfő (mivel a millenniumi kimutatás őket említette) írástudatlan volt. Ebben a csoportban az 1867-től 1898- ig letelepedettek között 66 család római katolikus vallású volt, valamint 2 evangélikus és 2 zsidó származásúról tanúskodnak a források. Közöttük közel 50% szlovén anyanyelvű lehetett. Bizonyára néhány, a Muraközből származó horvát család is letelepedett Alsólendván a tárgyalt időszakban (sőt a 18. század első felében is), de nem az volt a jellemző. A 66 írástudatlan családfővel jelölt csoportba tartozók közül mindössze 17 család (26%) érkezett 1867 és 1880 között, a háromnegyede 1881 után telepedett le Alsólendván. A 19. század utolsó harmadában betelepülők között magas volt az értelmiségiek aránya. Ezek közé az akkori korszakban nemcsak a magasan képzett, hanem az iparos, a kereskedő és esetenként a polgári iskola szintjének megfelelő képzésben részesülőket is ide sorolták (általában nem a végzettség, hanem sokkal inkább a leleményesség és a közösség javát szolgáló elkötelezettség határozta meg a polgársághoz tartozás kritériumát). Másrészt az átlagosnál erőteljesebb fejlődésre és népességgyarapodásra azért kerülhetett sor, mert - amint már utaltunk rá — Alsólendva központja lett az egyik legnagyobb kiterjedésű Zala megyei járásnak, amelynek 1888-ban mintegy 41.500 lakosa volt. Ennek következtében a városban említésre méltó számban telepedtek le jogászok, tanítók, gazdasági szakemberek, orvosok, 13
