Varga József: Gondolatszilánkok (Pilisvörösvár, 2019)
Marika néni élete
hallottam. A hangját, ahogy szólítgat. Én is feleltem neki. Majd hangosan felzokogtam. A nevét kiabáltam. Egyszóval nem voltam az eszemnél. Még szerencse, hogy az anyóson, az áldott jó lélek, segített. Rendben tartotta a lakást, gondozta a gyerekeket. Jószívű gondoskodása és megértő türelme megteremte a maga gyümölcsét. Néhány hét alatt annyira rendbe jöttem, hogy magam is segítettem neki a rengeteg munkában. Különösen azzal fogott meg, amikor az egyéves fiamat az ölembe adta, mellém ült, és mondta: „Segítsünk kisfiam, édesanyádnak a nagy bajt és a szomorúságot elviselni, aki most hasikájában hordja a te kistestvéredet!" Ez olyan megható volt, hogy utána két óráig bőgtem. Úgy látszik ez kellett, hogy végre kicsit megnyugodjak. Háború volt. Nem lehetett sokáig siránkozni. Családommal kellett törődnöm. Beszerezni mindent a „nincstelen" világban, hogy túlélhessük. - Egy kis szünetet tartott. Nagyot sóhajtott, és folytatta: - Muraszombatban találkoztam a harmadik férjemmel, akit az egyik domonkosfai ismerősöm, aki Dobronakról ment férjhez oda, mutatott be. Hallott az életem folyásáról. Gyermektelen özvegyember volt. Aránylag gazdag. A neve Ábrahám Győző. A Kapornak melletti Kerka-patakon volt egy kis vízimalma is. Néhányszor meglátogatott, aztán megtörtént az esküvő szerény keretek között, amit egyébként anyósomék is támogattak. Jóformán mindenki a faluban. Azt mondták: „Legalább szegény asszonynak lesz egy jobb keze, aki gondoskodik a gyerekeiről. Eteti, ruházza." Hát lett! De még két gyermekem is. Hála a jó Istennek! - tette hozzá büszkén.- Megint költözés. Lovasszekerekkel vittük a gazdaságunkat. Mindent, ami mozdítható volt. Apósom hintóján foglalt helyet a hét gyerek. A második világháború alig fejeződött be. Mindenütt orosz és bolgár katonák, partizánok. Még szerencse, hogy a dobronaki partizán kirendeltség parancsnoka 48