Varga József: Gondolatszilánkok (Pilisvörösvár, 2019)

Szilvia

A levél végén megköszönte, hogy segítettem neki. Túlzottan hálálkodott. Kijelentette, hogy sohasem tudja törleszteni a szívességem.

Persze a legelső alkalommal megmondtam neki, hogy csak a kötelességemet végeztem, amikor megpróbáltam segíteni egy rossz útra tévedt, ártatlan gyermek megmentésében, és hogy a fő érdem ebben az övék.

Elmúlt egy hónap is talán. A rendelőmben voltam. Készültem haza. Az íróasztalon rendezgettem a papírjaimat, amikor kopogtattak az ajtón.- Tessék! - szóltam ki.

Semmi és senki.- Tessék! - mondtam hangosabban. - Jöjjön be!

Vártam, hogy kinyílik az ajtó, és valaki belép, de nem történt meg sem az egyik sem a másik. Ekkor odaléptem az ajtóhoz, és kitártam. Meglepődtem. Ott állt előttem szégyenkezve, félénken Szilvi.- Gyere be! - hívtam. Mi járatban vagy? Csak nincs baj otthon?- Nem. Nincs - suttogta.- Akkor veled történt valami?- Nem.- Most már végleg nem értelek...- Azért jöttem, hogy megköszönjem...-Mit?- Amit értem, vagyis értünk tett.- Szóra sem érdemes. Az a fontos, hogy jól végződött. Remélem, egy életre elment a kedved az ilyen kiruccanásoktól.

Hallgatott lehajtott fejjel. Majd halkan megszólalt:- Szeretném, ha Szandrának sem lenne ebből baja.- Ezt nem ígérhetem meg. Az ő esete egészen más, mint a tied. Vele nemcsak az igazgató, de a nyomozók is beszéltek. Szeretnék megtudni, hogy honnan szerzi be az anyagot.

38