Hagymás István - Pápes Éva: Az álomlátó fiú. Mese és mesefejtés felnőtteknek (Pilisvörösvár, 2013)
Hagymás István: Holdkörök - Az álomlátó fiú című székely népmese olvasata
épül a személyiségbe. A kilőtt nyílvessző talán az első tejfog megjelenését idézi, amely egyben új személyiségfejlődési kör kezdete is... De kanyarodjunk vissza szegény Fehér királyunkhoz, aki még csak válaszra sem méltatja a szakács azon kérdését, hogy miért nem eszik. Olyan költői-dramaturgiai helyzete ez a mesének, amely látni engedi a történetszerkezet belső szimmetriáit: olyan arányban nő a fiú étvágya a sötét börtönben, olyan mértékben kerekedik és világosodik, mint amilyen fokban veszít étvágyából, fényéből a Fehér király a napvilágon. A jelzett folyamat a hamarosan bekövetkező szerepcserét sejteti, amikor a fehér lesz a fekete, fekete a fehér. A jelenségre úgy tűnik, nincs ún. tudományos magyarázat, legalábbis csütörtököt mond az eddig oly jól bevált csillagászati fegyverarzenál. De nem csütörtök van, hanem pünkösd szombatjavasárnapja, a megoldást tehát érdemes néprajzi vonalon keresni. „A pünkösdi király vagy királyné (...) választás Európa-szerte elterjedt szokás volt. A királyt (királynét) a legények, kisfiúk (illetve leányok) közül választották versengés útján (lóverseny, bikafékezés, bothúzás, kakasütés stb.). Hatalma, privilégiumai egy napig, egyes források szerint hajdanán egy esztendeig voltak érvényben. (...) A naptári királyválasztások szokását többféleképpen magyarázzák. Levezetik egykori rituális királygyilkossági szokásból, melynek „fejlettebb” gyakorlata szerint szabott időre választott istenkirály helyett egy választott időszaki királyt (interrex) áldoztak fel egynapos »uralkodását« követően. Levezetik a szokást a római Saturnalia gyakorlatából, amikor is úr és szolga egy napra helyet cserélt.”11 A mi mesénkben is előfordul a „lóverseny” és a „bothúzás” motívuma, a négy ökörrel való szántás, az éjjeli ökörlegeltetés pedig felér egy bikafékezéssel. Úr és szolga (jó gazda és fiú) láttuk, egyszer már helyet cseréltek a gazda égi földjein, f(F)öldi holdjain, a napfogyatkozás során. Ezúttal is valami hasonló van kialakulóban. Az úr, vagyis a Fehér király reggeli dühös toppantása és csizmájának szerte-széjjel való menése talán a „hasadó hajnalt”, a napfelkeltét hivatott érzékeltetni, a szétszálló csizmadarabok lehetnének akár a Nap sugarai is. Más vonatkozásban viszont egy lábbeli nélküli mezítlábas király, akinek ráadásul se éjjele, se nappala, nem sok jóra számíthat: veszélyben a fehérsége, királyságának utolsó perceit éli. Egy Fehér (Nap) király, akinek se éjjele, 11 Jankovics Marcell: Jelképkalendárium. Panoráma Kiadó. Budapest, 1988. 136. old. 39
