Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Nyelvi panorámák és szellemi horizontok

hogy élek vele, használom, hogy könyvem főhőse, ellenhőse, cerberusa valójában.”1 A szerző legkülönbözőbb figurái, művészei, írói, festői, történelmi személyiségei a mediterrán, balkáni sáv enciklopédiájából jönnek, mennek. Ez a miliő egy erősen kódolt tolnais varázslatban tárul elénk, ahol „a narrátor, mint holmi létrán, a legnagyobb könnyedséggel kúszik le és fel tapasztalatainak ága-bogai közt” - idézi Thomka Beáta Walter Benjámint, majd hozzáfűzi: „Tolnai elbeszélőinél hasonló jelenséget észlelünk, függetlenül attól, hogy e tapasztalat a külső, valós, megélt élet anyagából vagy a saját, személyes, a képzelt, teljességgel irracionális vagy éppen a halott, átvett, továbbadott anyagból táplálkozik-e. Hogy az emlékelbeszélés tényleges emléken vagy emlékfikción alapul-e.”1 2 A szerző (regény/mese)világát az „én”-en keresztül az „ő”, vagy megfordítva, az „ő”-n keresztül az „én” népesíti be, avagy „az író én forrásának a szereplők fiktív én-forrásával való helyettesítésé”3-ről van szó. Egyrészt az implikált szerző a valóságos szerző álöltözete, aki úgy rejtőzik el, hogy a mű immanens narrátorává válik, illetve a valóságos szerző eltűnik az implikált szerző mögött? Vajon Gorotva, T. Olivér, P. P. H. Jenőke olyan fiktív személyek, akik viselkedésükben, beszédükben, gondolataikban és percepcióikban a szerzővel azonosak? „De hát, mint Gorotva mondta volt T. Olivérnek, állítólagos alteregómnak, a szépíró az különben is csak egy kibic.”4 Vagy „P. P. H. Jenőke (ő már nem nevezhető egyértelműen hajléktalannak, ugyanis az imagináriusként lebegtetett regénybe szánt jegyzetei már nyomtatásban is napvilágot láttak) kutatásai szerint, egy gödörben vé1 TOLNAI Ottó: A pompeji szerelmesek /Fejezetek az Infaustusból/. Pécs: Alexandra Kiadó, 2007, 334.

2 THOMKA Beáta: Déli témák /Kultúrák között/. Zombor: zEtna, 2009,166.

3 Gérard GENETTE: Fikció és dikció, (ford.) BENE Adrián, Partitúra, 2007/2—3,16.

“TOLNAI Ottó: i. m. 18.

70