Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Nyelvi panorámák és szellemi horizontok

„Minden egyes intertextuális utalás tartalmaz egy alternatívát: vagy folytatjuk az olvasást, mintha csak egy olyan részletet látnánk, amely a szöveg szintagmatikus szerveződésének bármely más eleme is lehetne - vagy visszatérünk az eredeti szöveghez egyfajta intellektuális anamnézis segítségével, amelynek során az intertextuális utalás »áthelyezett« (déplacé) paradigmatikus elemként jelenik meg, s egy elfelejtett szintagmatikusságból ered.”* 23 Vajon kinek jelenik meg Jennynek az alternatívája? Az elemzőnek vagy minden olvasónak? Avagy „minden textus intertextus\ változó szinteken, többé vagy kevésbé felismerhető formában más szövegek is jelen vannak benne; a megelőző vagy a környezetét alkotó kultúra szövegei; minden szöveg hajdani idézetekből álló új szövedék Kóddarabkák formulák, ritmikai minták, a társadalmi nyelvhasználatok töredékei stb. új felosztásban lépnek be a szövegbe, mert mindig van nyelvezet a szöveget megelőzően és körülötte. Az intertextualitás, mely minden szöveg létfeltétele, természetesen nem korlátozódik a források és a hatások problémájára; az intertextus anonim formulák, tudattalan vagy automatikus, idézőjelek nélkül alkalmazott idézetek általános mezeje. Episztemiológiai szempontból nézve az intertextus fogalma biztosítja a szöveg elméletének a szocialitás irányába való kiterjeszthetőségét: a megelőző és a kortársi nyelvezet egésze részt vesz a szövegben, nem a feltárható leszármazás vagy a tudatos imitáció, hanem egyfajta disszemináció, szétszóródás útján - ez az a szó kép, amely a szöveg számára nem a reprodukció, hanem a produktivitás státusát jelöli ki.”24

jellemző kifejezést, mondatot vagy történetet, és ezekből a kölcsönvett részletekből szövi „Pénelopé leplét”, a Híd a Drinán című művét.

23 Laurent JENNY: i. m. 33.

24 ANGYALOSI Gergely idézi Barthes-ot: Az intertextualitás kalandja, Helikon, 1996/1-2,6.

49