Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)
Nyelvi panorámák és szellemi horizontok
Esterházy Péter - ez már poétikai kérdés. Itt egy közismert modern irodalmi eljárásról van szó, amit Borges tökéletesített az irodalomban, de ami már Poe-nál és másoknál is fellelhető, és amit az Esterházy által sokat idézett Danilo Kis szintén alkalmaz, nevezetesen „a társadalom és a dokumentumanyag irodalmi felhasználásáról, ami Flaubert óta egyike a domináns írói módszereknek -, ezért pedagógia célzattal tanulságos idézetekkel szolgálok, texte ä I' appui, egész breviáriumot szövök bele teljesen ä propos a saját szövegembe.”9 A regényt amennyire nem lehet átmásolni sem a történelemből, sem a művészettörténetből, miként az édapról vagy menetrendről sem - állapítja meg Kis a Borisz Davidovics síremléke10 című novelláskötete kapcsán -, amelyben a dokumentumok-9 Danilo K1Š: Anatómiai lecke, (ford.): BALÁZS Attila, RADICS Viktória, VARGA Piroska, Budapest: Palatínus, 1999, 7. 10 Danilo Kiš az Anatómiai lecke című nagyszabású könyvében mutatja be a hatvanas-hetvenes évek jugoszláviai irodalomkritikában „a dolce stile provinciale” szellemében írt vélekedéseket az ő szövegeinek dokumentum jellegű intertextusairól. Kiemeli az „intelligens ostobák”, „a provinciális filozófusok vénkisasszonyos presztízsének conditio sine qua nonja”-it A Borisz Davidovics síremléke című könyvéért kapott igazságtalan vádakat próbálja ironikusan elemezni. Csodálatosan gazdagon, és különféle relációkat összefűző asszociatív képekben írja reflexióit a Nyakék idegen gyöngyökből című kritikára. A kritikai vád: elismert íróktól komplett egységeket vesz át, ezért „műgyöngyöt gyárt”, visszaél az eredetivel, idegen szellemi értékeket tulajdonít el, nem sorolja fel köszönésképpen mindazok nevét, akik segítségére voltak, az övé csak a csiriz, könyve nyakék idegen gyöngyökből, másolóként akar bekerülni az irodalomba, stb. Többek között nem győzi Kiš hangsúlyozni, hogy az új irodalmi valóság-megközelítésében az író „az az érzelmi és intellektuális tapasztalatok gyűjtőedénye, s az irodalmi tapasztalatok, a logosz-élmények szerves, elszakíthatatlan részei a mítoszteremtő író valóságának. Az elolvasott könyvek valósága tudatosan és szükségszerűen beszűrődik ebbe a mitológiába, nem ballasztként, »bibliográfiaként«, hanem mint a világról való, olvasás útján szerzett empirikus tapasztalatok summája” (131.) Erről így ír: „Az író az egyetlen autentikus forrás. Az írók nem lelik meg feltehető forrásaikat, mert ezek a »források« oly mértékben át vannak dolgozva és fel vannak bontva — már csak azzal is, hogy a nem-irodalmi vagy 42