Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Montázsok és fragmentumok

saját hibáit. Ha egy prózaíró folyamatosan számol ilyesmivel, mondjuk, komolyan veszi a saját munkája kérdéseit, akkor éppen az elszámolás aktusa alakítja ki a következő munkáját, kanalizálja a fantáziáját. Miért kell egyáltalán egy regényt befejezni? Honnan származik a képzetünk, hogy az életünknek a születés az eleje és a halál a vége? A modern regényirodalom nem az életpályákról alkotott hamis oksági kapcsolatot másolja-e? Vagy azoknál a kérdéseknél maradva, amelyeket most tett fel nekem, miért beszél az antikvitás erotikáról és miért beszélünk mi szexualitásról? Ugyanarról beszélünk-e, amikor az egyikről vagy a másikról beszélünk? A szexualitás fogalmába belefér-e a test a szellemével együtt vagy a testnek csupán a szaporodási és élvezeti funkciója? A test és a szellem funkcionális szemlélete nem a fasizmus melegágya-e? Miért sikertelenek a genocídiumra vonatkozó visszatérő kísérletek'1 Vagy miért nem adják fel az erre vonatkozó ksérleteiket a diktátorok, és a saját testi funkcionalitásától elragadtatott népesség miért tart velük minden egyes alkalommal?

Az említetteken kívül a regény legbelsőbb köre alluzórikusan kapcsolódik a holokauszthoz, valamint rengeteg benne a fajbiológia. Ont mennyire foglalkoztatja ez a téma?

Nem a fajbiológia foglalkoztatott, hanem azok az emberek érdekeltek, akk fajbiológiával foglalkoztak, s aztán mintha mi sem történt volna, a nácizmusból genetikusként mentették át az irhájukat a demokáciába. Hol embert akarnak gyártani, hol embert akarnak irtani. Az úgynevezett modern tudomány érdekel, amely a mai napig nem számolt el azokkal a pusztításokkal, amelyeket a politika számára előkészített. Az állatias és az emberies összefüggése érdekel, de nem általában, hanem egyetlen emberen belül, illetve a legintimebb viszonyaiban.

244