Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)
Nyelvi panorámák és szellemi horizontok
ami számomra emberit jelent. Hűnek lenni saját magunkhoz, eredetiségünkhöz való hűségünket jelenti, és ez az a valami, amit mindenki csak magának tud kifejezni és felfedezni. Korszerű szabadságunkat úgy harcoltuk ki, hogy közben elidegenedtünk a régi erkölcsi horizontoktól. Elvesztettük a lényeget, ami teoretikusunk szemében az erkölcsi horizontok elhervadását jelenti. „Instrumentális agy” a jellemzőnk, a racionalitás olyan formája, amelyet akkor használunk, amikor egy kitűzött cél elérése érdekében kiszámítjuk az eszközök legökonomikusabb használatát. Ez egyben társadalmi probléma is, hasonló, mint a társadalom szétdarabolódása. Az emberek képtelenek — mondja Taylor — egy közös cél elérése érdekében szerveződni, aminek okát részben a politikai kultúra hiányában látja. A szétdarabolódás következménye viszont a bürokrata társadalom és a lágy despotizmus (Tocqueville kifejezése) megerősödése. Az identitás kimeríthetetlen téma. A nyelv maga is az identitás kialakítására szolgáló szimbólumrendszer. Már Arisztotelész is tudta, hogy a közös nyelv az emberi csoportképződés legeredendőbb közege. Manapság kulturális pluralizmusról beszélünk, amely éppúgy élesíti a kultúratudatot, mint ahogyan több nyelv ismerete a nyelvi tudatosságot csiszolja. De ne feledjük, a kultúra korántsem mindig integrál és egységesít, mert éppen úgy okozhat rétegződést és elkülönülést. Az identitás egyszerre jelent egységet és egyediséget. „Nyilvánvalóan léteznek határok, még ha azok nem - mindenesetre nem elsősorban - a »talajon« húzódnak is, hanem az ember által jelöltetnek ki, ő maga a »határjelek« hordozója. Ezt a határt tetovált minták, testfelületi ábrák, testi torzulások, ékszerek, viselet, a nyelv, a konyha, az életvitel, egyszóval a »kultúra« mint tárgyi tulajdon, hagyomány, mítoszkincs stb. jelzi. (...) Szőnyegek, szárongminták, sajátos kiképzésű fegyverek, sőt 23