Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Irodalmi kettőstükrök és mikrokozmoszok

identitásunk meghatározását és értelmezését a szülők hovatartozásából eredeztetjük. Ilyen értelemben Richard életében kétszer ül a székre.

Később ugyancsak a misztikus Simon lesz az, aki kimondja a szöveg kulcsfontosságú igazságát, „ami egyenetlen ritmussal, mégis biztosan eltörölte a városvilágokat, a kortárs Bábeleket, a nemzetek menhelyeit, ahol az ostobák is néhány nyelv tudásával születtek, városokat, amelyekből csak a nevek maradtak fenn, ám a lélek, bocsásson meg, hogy ezt az agyoncsócsált szót használom, de nem találok jobbat rá, eltűnt, az emberekkel együtt a sírokban, a menekülttáborokban”. (139.) Az aggastyán az eltűnt városokat sorolja: Damaszkusz, Bejrut, Nicosia, Trieszt, Vilnius, Königsberg, Varsó, Odessza, Vilna... E láncolat és egyben a 20. századi történelem Szarajevóval zárul. A városok eltűnnek, csak az emlékek maradnak, az üres házak, s néhány hozzám hasonló tanú — zárja gondolatát Simon. Štiks a szokatlan és mély benyomást tevő zsinagógái látogatás után olvasóját a színház épülete elé viszi. A szerző a grandiózus görög drámai problémát a legmodernebb poétika elegyítésével jeleníti meg. A színházban Max Frisch Homo faberéx mutatják be Alma Filipoviécsal a főszerepben. Alma mint Sabeth, mint a saját apjának szeretője... Stiks roppant kifinomultsággal bánik az intertextusokkal. Kóddarabkák, formulák, ritmikai minták, a társadalmi nyelvhasználatok töredékei, a »szövegfoszlányoknak a permutálása« a kialakult štiksi narrációba és diskurzusba integrálódva egységes esztétikai képet mutatnak. Az egymás mellé került idegen szövegek új keretük révén megváltozott funkcióban legyűrik (kulturális) idegenségüket (asszimilálódnak), ugyanakkor meg is őrzik, ezzel mintegy kifelé mutatnak a szövegből (asszociálódnak). Az Illés próféta széke felkínál az olvasónak egy köteg kombinatorikus virtualitást. A IV. fejezet címe -192