Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Irodalmi kettőstükrök és mikrokozmoszok

A Kutyatangó annak a generációnak a groteszk portréja, amely kételkedik mindenben, ugyanakkor elfogad mindent. Viktor szkeptikus a társadalmi elvárásokkal szemben, így a kollektivizmus iránt sem érez túlzott szimpátiát. A társadalmi történésekbe való bekapcsolódása során a tiszta ideálokat valló projektje mindannyiszor átbillen a groteszkbe: azaz nem valamiféle tragédiába, hanem egyfajta karneváli táncba. Viktor 1999 forró augusztusában kezdi el táncát. Az idő, amelyben él, szétmaija a tradicionális értékrendszert, ami nem kedvez a társadalmi ranglétrán való felemelkedésnek Ezért válik ő pragmatizmus és ellenállás, inspiráció és letargia, az egyik és a másik nő között tévelygő, bolyongó figurává.

A Kutyatangó elbeszélői világa a narrátor szemszögéből láttatja a történeteket. A regény Viktor Viskas („Viskas... mint a macskaeledel”) intim élményvilágának területén mozog, aki rendezett és szilárd mindennapjait elveszítve, a világról alkotott szkeptikus tudata ellenére az élet sodrásának engedi át magát. Érdeklődésének legfőbb tárgyai a nők lesznek, addig, ameddig ezeknek titokzatos csábereje lidércnyomásos unalomba nem hajlik A csábító nők a társadalom azon tagjai, akikkel Viktor normálisan és eredményesen tud kommunikálni. Bár ez az eredményesség is inkább látszólagos, mint tényszerű, tudniillik Viktor mindvégig alárendelt a csábítás folyamatában. Az élet két-három nő elviselhetetlen súlyával nehezedik rá; a nőkre a pénzük miatt van ráutalva. Mivel környezete - az ország átrendeződésének idejében - ideológiailag súlyosan széthasadt, és emiatt feszült, környezetével az érintkezés is zavaros. Az emberektől való elidegenedés eredményeképp Viktor életében a kutyák lesznek az egyetlen igaz szövetségesek a legjobb barátai, akik feltételek nélkül elfogadják, a priori megértik, majd hűségesen követik, sőt különböző nyomasztó állapotaiból megmentik Viktor életformájában valószínűleg felismernek valami „állatit”.

181