Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Szövegáttűnések és hagyományértelmezések

Tulajdonképpen kiknek a története csordogál a Virágzabálókban és kiknek az élete száradt kóró benőtte partfal? A száraz, derűden, boldogtalan, magányos és kiszolgáltatott Pelsőczy Kláráé, vagy a három virágzabálóé: Imréé, Péteré és Ádámé, vagy akár Schütz bácsié, Mama Gyökéré, Féreg úré és Levél úré, netalán a magyaroké, szerbeké, zsidóké, cigányoké, a városé vagy a Tiszáé?

Arad itt minden — és az áradás ellenállhatatlan. „Ide-oda cipelte őket a víz, a szenny sűrű volt, mocskos, szeméttel és hordalékkal teli, mert felkapott és a hátára emelt mindent, amit csak elbírt. Ez a víz nem a Tisza volt! Ez a katasztrófa sűrű és éhes mocska volt, folyékony massza, dögletes áradat! Ez a víz ők voltak, a múltjuk, a sorsuk, a mindenük.” (667.)

Darvasi Virágzabálók című sokféle, szövevényes, epizódhálózatos szövegvilágához, egy olyan aprólékos olvasási mód kívánkozik, amely „nem befalni, nem elnyelni, hanem legelészni, alaposan lelegelni” akarja ezt a nagy konglomerátumot, ,fellelni az egykori olvasási módok ráérősségét’’2 - arisztokratává avatva az olvasót.

2 Roland BARTHES: A szöveg öröme, (ford.): MIE IANCSIK Zsófia, Budapest: Osiris, 1996, 81.

144