Rudaš Jutka: Kulturális intarziák (Pilisvörösvár, 2012)

Szövegáttűnések és hagyományértelmezések

tudás, amely magának a tapasztalásnak döntő mozzanata. Hogy hogyan fogadhatunk el, érthetünk meg egy szöveget, azt az irodalmi környezet ismert műveihez való implicit viszonyunk szintén meghatározza. Mindezek befolyásolják a befogadást, jelen esetben egy magyar mű idegen (szlovén) nyelvi közegben való fogadtatását.

2008 novemberében Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című nagyszabású művével gazdagodott a szlovénul olvasható magyar irodalom repertoárja. Az első és az egyetlen szlovén nyelvű Kosztolányiregény Marjanca Mihelič fordításában jelent meg az egyik legnagyobb szlovén kiadó, a Cankar Kiadó Modern klasszikusok sorozatának 46 darabjaként. A 2001-ben induló sorozatnak alapvető rendeltetése, hogy betekintést adjon, illetve egy reprezentatív válogatás révén mutassa be a világirodalom ún. „modern klasszikusait”. Eddig egyetlenegy szlovén cikk, kritika, recenzió vagy tanulmány sem igyekezett a magyar nyelvű irodalom fordíthatóságáról információkkal szolgálni, s e tanulmány sem elsősorban a fordítás színvonalának minősítésére vállalkozik, hanem Kosztolányi művének a szlovén kultúrával való megkésett, de létrejött(l) találkozásáról szól, valamint a fordításban érvényre jutó jellegzetességek feltárásáról. A magyar irodalom nyelvéből, hagyományaiból, történeteiből következően e kulturális csereakcióban sokáig elhanyagolható szerepet játszott, bár a közelmúlt sikerei azt mutatják, hogy reflexióra kényszeríti a szlovén olvasókat is.

A Delo napilap irodalmi melléklete a Književni listi képezi azt az origót, ahonnan a magyar szellemi élet és irodalom a szlovén nyelv és szellemiség médiumában a maga valójában leginkább megmutatkozik. 2008 decemberében ismertetés jelenik meg e sorok írójától a Nero fordításáról, a Neromó\ „(Nem)irodalmi Neronok Az aljasság apoteózisa”1

1 Jutka RUDAŠ: (Ne)literarni Neroni /Oris apoteoze podlosti/, Delo, 2008,12/24, 25.

122