Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

Borogatás és rózsaillat

BOROGATÁS ÉS RÓZSAILLAT

— Áááá! Ez fáj!

— Ha nem lettel volna akkora hős, most nem kéne, hogy ápoljalak.

— Simán megvertem volna az összest, ha nem egyszerre jönnek.

— Persze Ádám... De egyszerre jöttek — próbálta befejezni Éva a vitát úgy, hogy neki legyen igaza.

Néma csend. Csak Ádám arcáról üvöltött a fájdalom. Megtörtén feküdt az ágyon, és tűrt. Sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Éva borogatta, kötözgette az elesett „harcost". Tekintetük néha találkozott, de olyankor mindketten gyorsan félrenéztek.

A fájdalom. Ez volt az, amiÁdámot visszafogta. Szívesen beszélt volna, de úgy érezte jobb, ha nem teszi. Arcát kiverte a veríték. A láza is felszökött. Tudták jól, kemény éjszaka vár rájuk.

Néha felébredt és feltápászkodott, ám mindig visszazuhant. Ereje egyre jobban fogyott. Éva minden alkalommal odasietett, de nem tudott mit tenni, csak tovább borogatta az ütésnyomokat, imádkozott, és újra bekötötte a sebeit.

Nem tudni, melyiknek lehetett nehezebb... A harcosnak, aki nem tudott az ágyából felkelni, vagy imádottjának, aki nem tehetett semmit, csak nézhette a szenvedést. Ettől halkan zokogni kezdett .

Ádám összeszedve minden erejét megszólalt:

— Ne sírj! Túléltünk már rosszabbat is.

A lány feléje fordult:

— Igen, de most nem tehetek érted semmit.

— Már tettél! Itt virrasztottál egész este. Ez erőt ad nekem — mosolyodott el a fiú. Az első mosoly, amióta...

5