Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)
A kocsmában
— Döntsd el te... Még mindig nem tudom a neved — úgy éreztem, bejövök neki. — Kira vagyok. Amúgy törzsvendég vagy? Ez az első napom... — mondta kacagva. — Azért az talán túlzás, de sokat lógok itt, az egyszer biztos. — Akkor nem fogok tőled megszabadulni egykönnyen, mi? — Hetente háromszor tuti zavarni foglak. — Egyelőre még nem zavarsz — és rám meredt. Gyönyörű zöld szemei voltak. — Elnézést! Egy kávét még kaphatnék? — szólt az idősebb fickó. — Ööö, persze — kapta el a tekintetét Kira, és vitte a kávét. Úgy láttam, hogy szeretett dolgozni. Persze az első nap ki ne csinálná szívesen a munkát. Ha másért nem, akkor azért, hogy a főnök ne rúgja ki az elején... — Itt vagyok — és ismét csak néztük egymást. — Úgy érzem, mi jól kijövünk... — Amennyiben mindig iszol legalább egy whiskey-t jéggel, akkor igen — nevette el magát. Odahajoltam hozzá és a fülébe súgtam: — Szerintem most benedvesedett a bugyid... — úgy éreztem megvan. — Ha lenne rajtam, akkor talán — súgta vissza. Ilyenkor melyik fiúnak ne indulna be a fantáziája? A nadrágom egyre feszesebb lett. — Ó, van tetkód? — kicsit felcsúszott a pólóm. — Igen, kettő is. Ha akarod, megnézheted — felhúztam teljesen, hogy lássa a vállamon lévőt. — Slash? És a másik? Kinyújtottam a másik kezem. 37