Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

Fekete madár

Tudod, sírhatnék, mint egy bolond, ahogyan azt már sokszor tettem, de nem változtat már azon, hogy nem láthatlak többet. Átestem már a gyász minden szakaszán: nem értettem, miért, mérges voltam, s utána csak csalódott. A legrosszabb talán az volt, amikor rájöttem, hogy te tényleg nem vagy többé, s ha én egy órával előbb érek pénteken haza, akkor még láthattalak volna. Nem szomorú? Ezért is büntettem magam, de felesleges volt.

Szívembe belenyilall a fájdalom, amit esténként, ha nem tudok aludni, még mindig érzek... Egy seb a szíven, amit nem gyógyít meg kötés... Csak a szeretet, amit irántad tápláltam. Eljutottam arra a pontra, ahol már nincs bennem gyűlölet, harag. Szeretettel gondolok vissza rád, s mindenkinek így kéne... Felesleges sírni miattad, hiszen te sosem sírtál. Úgy vittek el téged, hogy nem mondhattad, hogy „még ne", mert te mindent megtettél, ami neked fontos volt. így kéne élnem nekem is, s őszinte leszek: mióta meghaltál, úgy érzem, ezt teszem.

Elszállt a madár, megkönnyebbül lelkem. Meggyújtom a gyertyát, leteszem a sírra. Kicsi szívem most úgy sírna, de nem lehet! Mosolygok, mert te mindig mosolyogtál. Nevetésed igaz volt, s szebb az aranynál. Felhő gyűl', esni kezd. Nem bírom tovább, kicsi szívem sírni kezd.

Nyugodj meg, ezek örömkönnyek! Örülök, hogy ismerhettelek. Elázott ruhával baktatok a kocsihoz, s csak egyetlen egy gondolatom maradt még hátra.

Köszönöm, hogy megtanítottál nevetni! Nyugodj békében, Anna.

Pisnjak Anna emlékére.

35