Vida Dorian: Legendák karcolata (Lendva, 2018)

Új vendég

— Teljesen elment az érdeklődésed mindentől, amióta itt vagy? Mondd csak, mióta töltőd itt a nyaralásod kapitány? Úgy hallottam a többiektől, hogy te vagy itt a leghosszabb ideje.

— Jó, nevemhez híven este én leszek a kapitány, amikor bemegyünk a kettes cellába.

— Micsoda? Bemegyünk a...?

— Kuss, közlegény! — ütött hátba erősen. — Ez jólesett — mosolyodott el.

Eljött az éjszaka. Szánalmas ittlétem alatt semmit sem vártam jobban, mint ezt a kiruccanást. A kapitány megfogta a kezem, és háromszor erősen megszorította. Utána pedig én is háromszor megszorítottam az övét. Ez volt a jel.

— Közlegény! Látom, készen állsz — suttogta.

— Muszáj így beszélned?

— Most akkor akarsz menni vagy nem?

— Jó, de holnaptól normális leszel — próbáltam fenyegetőzni.

— Ha megéljük a holnapot — és alig hallhatóan, mégis ijesztően nevetni kezdett.

Elindultunk. A lopakodás nem az én művészetem. Még szerencse, hogy nem egyedül mentem. Gyorsan odajutottunk. Senki sem vette észre.

— Itt az igazság pillanata — mondtam kicsit reszkető hangon.

— Várj! Mielőtt még belépnénk, mondjunk valamit, hátha ez is olyan híres mondat lesz, mint például, amikor az emberiség először lépett a Holdra.

— Legyen az, hogy a kocka el van vetve — szóltam büszkén.

— Ezt nem te találtad ki, meg nem is ideillő — fogta a fejét.

— Csak menjünk már — sürgettem.

32