Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)
Gazdaság és mezőgazdaság
unalmas a munka. Asszonyok és férfiak is szoktak kapálni, mi gyerekek azonban nem szoktunk ide eljárni, míg nem voltunk alkalmasak kapálni. Este természetesen jól rámulattak. A borospincék kis petróleumlámpája mellett alig lehetett a poharakat megtalálni. Jó későn keveredtek haza és nagyon sokszor nótaszóval. Ily módon ment a tavaszi kapálás is, meg a nyári is. Néha a nyári kapálás el is maradt. Ősz elején, még szüret előtt, meg is szokták az asszonyok „saruzni” (sarlóval a füvet kivágni), vagy néha a férfiak kisebb kaszával kikaszálták. Azt, ami a sorok közül kikerült, mindig a tehenekkel etettük meg. Tavasszal, József nap körül megkezdődött a metszés. Ezt a munkát mindenki maga csinálta, de mindig akadtak szomszédok, ezért többet voltak a pincében, mint a szőlőben. így a munka jópár napig eltartott, néha egy hétig is. A szőlőben nem szabad sietni, mindig rá kell érni társalogni! Később a kötés kétszer, háromszor következett, akkor még minden szőlő egyedi tőkesorokból állt. Ebben a munkában az egész család részt vett, mi gyerekek is. A permetezést édesapánk végezte, kétszer-háromszor. Ez nem volt nagyon sok, mert akkor a smarnicát (noa, vagy más szóval noha) egyáltalán nem szokták permetezni, csak az oltványt. Nekünk nagyobb részben smamicánk volt. Nagyon soknak meg csak tisztán az, semmi más. De mivel az ilyen munkálatoknál mindig akadtak szomszédok, utána kicsit mindig ráittak - beszélgettek - arra mindig volt idejük. Akkoriban, abban a szegény világban sokkal nagyobb volt az összetartás az emberek között, mint most a jólétben. A krumpliásást (kapával végezték), a szőlőkapálást, a gépi-, meg a kézicséplést is mindenki a másikat is segítve, közösen, kölcsönösen végeztük. Ha valaki olyan helyzetbe került, hogy nem bírta „szigorúan” visszaszolgálni a neki adott segítséget, abból sem csináltak problémát. Szokás volt segíteni olyan nagyobb munkákban is, mint például a téglavetés, házépítés, ha néha ilyen előfordult. A téglavetésnél csak annyit, hogy minden este a kiszáradt téglákat segítettük összehordani, amit aztán szalmafedéllel letakartak. Ezt leginkább mi gyerekek, egy-két leány, asszonyok végeztük el. Csak egy-két órás munka volt. Az volt a nagyobb munka, amikor össze kellett hordani nagyobb halomba, kiégetésre. Ezt négy-öt méter széles és ugyanilyen hosszú, két-három méter magas építmény formába raktuk olyan lazán, hogy a hőség közébe hatoljon. A rakásban alul volt négy hosszú lyuk, ott fűtöttek be és tüzeltek három-négy napig, amíg a tűz felért a tetejéig. Egy-két napig még lehetett járni a tetején, 73
