Göntér János: Dobronak. Múlt és jelen a határ mentén (Lendva, 1998)

Falusi élet és népszokások

porfestéket tett. Vasárnap a hívek egymást nézegették, meg kinevették, hogy milyen vörös a homlokuk.

Egy másik emlékezetes tréfája volt, amikor elhíresztelte a faluban, hogy lefutott a vonat a Mura-hídról. Persze, hogy lefutott, de sokan úgy gondolták, hogy talán kisiklott és fel is borult.

Egyszer meg a magyar csendőröket, a háború alatt elküldte az olasz téglás családhoz, hogy van nekik két-három golyószórójuk. Pontosan elmagyarázta nekik, hogy hol, melyik istállóban, melyik ajtónál találják meg azokat. El is mentek, meg is találták. Amikor kinyitották az ajtót, egyszerre három-négy kecske ugrott feléjük. A csendőrök ugyan nem „sebesültek” meg a golyószóróktól, de nem tudok az ügy folytatásáról, de gondolom a csendőrök sem látták okos dolognak ilyen komoly „felderítéssel” dicsekedni. A csendőrök így megismerték Kulcsár bácsit. Ilyen dolgokban az öccse, Pali sem maradt el tőle.

Édesapámnak sem kellett a szomszédba mennie egy kis tréfáért, ha jó kedvében volt. Egyszer egy bizonyos Jóska szomszéd tanácsot kért tőle, hogy sok makkot szedett az erdőn a disznai részére, s mit tegyen, hogy a férgek ne essenek bele, meg ne kukacosodjon. Ő azt tanácsolta, hogy öntözze ki a kamrában a földre, jól öntözze meg vízzel és vastagon takarja le ponyvákkal. A szomszéd meg is fogadta a tanácsot, addig meg sem nézte, míg pár hét múlva a kis tölgyfacsemeték el nem kezdték emelgetni a ponyvát. Apám néhány pohár borral kárpótolta, s úgy tudom, hogy Jóska szomszéd a bort jobban szerette, mint disznai a makkot.

Volt a faluban egy Bukovecz Dávid nevű ember, aki gyermekkoromban már olyan hatvan éves lehetett, nőtlen ember volt. Egy kicsit zavaros elméjű volt, mindent el lehetett vele hitetni. A fiatal legények nagyon sok tréfát űztek vele, s ő maga nem is vette észre, sőt velük együtt nevetett. Elég szép vagyona volt, de azt lassan eladogatta és fölélte. Fiatal korában nem dolgozott, öregségére azonban rákényszerült és eljárt napszámba. Később már a község adott neki szükséglakást abban a „kórház”-ban, amiről már tettem említést korábban. A vallásosságot annyira túlzásba vitte, hogy el is nevezték Szentes Dávidnak. Egyszer egy szép nyári napon Volper plébános úr kikergette a templomból, hogy menjen dolgozni, az imádkozásból nem lehet megélni.

Volt a faluban egy Szeredy nevezetű „ősnemes” család, ahogyan ők magukat emlegették. Akkor már csak a „ténsasszony”, a tekintetes asszony, meg a két kisasszony élt. Volt egy Gábor nevű mindenesük, aki cseléd és

54