Göncz László: Életfoszlányok (Győr, 1997)
Nemzetfoszlányok
HONTALAN KATONA ENEKE Tántorogva, leforrázotton bukdácsolunk átkos folyosókon, Roncsokban heverő' pályaudvarokon meggyalázott lélekfoszlányok. Itthonról indultunk, idegenbe érkeztünk - hontalanul, Anyai öröm megfagyott, lélekszorító hajlékába. Nemzeti eszmék, diadalvágy káprázatos bálványaiért Ontottuk ifjú vérünket, bocsátottuk prédára testünket, Nem tudván, még sejtvén sem, a borzasztó következményeket. Átok sújtotta szép vágyainkat, kedveseink mosolyát, a reményt, Titkos orvvadászok könyörtelen, bosszús játékszereként. Kínos érzelmek álmatlan éjszakáit zokogva virrasztott.uk át, A váratlan, sötét pillanatokat délibáb-álomba ringatván. Bár vesztünk volna el mind egy szálig Galícia lombos dombjain, Üzentünk volna jó anyánknak, hogy a hon takarja poraink. Népért, nemzetért odaveszni legszebb emberi dicsőség, Túl a Lajtán és azon innen ezt becsüli az emberiség. Erkölcs, haza és szeretet volt rendíthetetlen jelszavunk, Legyőztünk mi gátat, várat, ami annak ellenszegült. Ember, sereg, fegyver nem csúfolt meg bennünket, Nem ismerhettünk félelmet, mert a honban láttuk a jövőnket. 11
