Horváth Bernadetta: Magyar-szlovén történelmi korszakok rövid bemutatása (Lendva, 2012)
A szlovének története - A középkori városok a szlovén térségben - Török támadások és parasztlázadások
ORALHISTORY.hu 4 KÖZÉPKORI VÁROSOK A SZLOVÉN TÉRSÉGBEN A szlovén térség már a kezdetektől vonzó volt a különböző kereskedők számára, akik közvetítették az árut északról délre, illetve nyugatról keletre, és ellenkezőleg is. Éppen a középkori kereskedelem következtében kezdenek kialakulni az első mezővárosok és városok. Úgy a nemességnek, mint az egyháznak az volt az érdeke, hogy mind jobban felügyeljék a kereskedelmet. A helységeknek vásártartási és kereskedelmi jogokat adományoztak. A legrégibb városoka 10. században alakultak meg Karintiában (Friesach, Villach), főleg a hosszútávú kereskedelem miatt. A legtöbb város Krajnában és Stájerországban a 13., valamint a 14. században alakult ki. Ezen városok megalakulása összefüggött a tartományi fejedelem politikájával, hiszen több ókori várost újjáélesztettek (pl.: Ljubljanát, Celjét, Ptujt). A tengermelléki városok (pl.: Koper, Piran) az ókori időkből származnak, fejlődésük nem szakadt meg. Már a 13. és 14. században rendelkeztek városstatutummal. Egy századdal később már a többi városban is létezett várostanács és városbíra. A városok legtekintélyesebb lakói közé tartoztak a kereskedők, külön szerep jutott a zsidóknak. Piran TÖRÖK TÁMADÁSOK ÉS PARASZTLÁZADÁSOK Miután a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, hódító támadásaik még jobban a Balkánra összpontosultak. A szlovén tartományok sem tudták ezeket a zsákmányoló hadjáratokat elkerülni. A tartományi rendek a védelem mellett álltak ki, és a lakosságot is erre ösztönözték. A tartományok közül legtöbbször Krajna volt kitéve a támadásoknak. A 15. század második felében a támadások ritkábbak lettek. A török előrenyomulás következtében főleg a déli határ mentén pravoszláv vlach lakosság telepedett le. A Habsburgok is a védelem erősítését támogatták. Ezért többek között megalapították Belső-Ausztriát (Stájerországot, Karintiát, Krajnát, később pedig Görzöt is), II. Károly főherceg pedig megalapította a haditanácsot. Ekkor a belső osztrák tartományok átvették ?