Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Julius Caesar

,Marullus:

(...)

Tudod, ma vannak a Lupercaliák.”

(Első felvonás, első szín)

Julius Caesar Shakespeare által elmondott története azzal kezdődik, hogy a győztes hadvezér i. e. 45-ben, a mai Spanyolország területén levő Mundánál megveri Pompeius fiainak seregét, és diadalittasan bevonul Rómába (ezt a bevonulást ünnepli az ács és a csizmafoltozó, valamint a rómaiak, de ennek a bevonulásnak „nem örül” Flavius és Marullus).

A mester azonban átírja a történelmet, és darabja kedvéért i. e. 44-be transzportálja a bevonulást, de a hónapot és a napot is előrehozza. Ez az idősűrítés azt a látszatot kelti a darabban, mintha i. e. 45 márciusa i. e. 44. február 15-e (Lupercalia napja), és i. e. 44. március 14-e (március idusa előtti, halálát megelőző nap) egy és ugyanazon napra esne. Úgy gondoljuk, hogy Shakespeare nem tájékozatlanságból vagy gondatlanságból, esetleg időtakarékosságból „húzta össze az időt”, ellenkezőleg: fontos, előre megtervezett, szándékolt dramaturgiai gyújtópontot teremtett ezen a réven, de lehet, hogy csak egyszerűen alávetette magát a törvényes véletlennek...

A Lupercaliát, vagyis a farkasünnepet a rómaiak február 15-én tartották. Február volt a régi rómaiak megtisztulásának a hónapja. A februm szó szabin nyelven megtisztulást jelent. A szokást Romulus és Rémus, Róma alapítóinak tiszteletére tartották, de eredetileg pásztorünnep volt, amely azt a célt szolgálta, hogy az őrzött állatok (juhok, kecskék) óvva legyenek a ragadozóktól, de elsősorban a farkastól. Még korábban az ősrómaiak totemállatát, a farkast, a Luperculust imádták. E napon rituálisan levadászták, megölték és feláldozták az imádva-szeretett és féltféltett farkast, a bőrébe bújtak, ettek a húsából, ittak a véréből. Ezen a réven részesültek a törzs állatősének, totemének, istenének mágikus nemző-teremtő erejéből, és váltak eggyé vele. A legenda szerint ez a bizonyos anyafarkas táplálta Romulust és Rémust a Tiberis partján egy fügefa tövében lévő ún. Lupercal-barlangnál, a Palatinus-domb alján. A Palatinus-domb lett később Róma történelmi központja, a császárok lakhelye. Julius Caesar idejében az ünnep abból állt, hogy a szertartást végző papi testület, a Lupercusok két kecskét vágtak (más források szerint bárányt, kutyát), két nemes ifjú homlokát bekenték kecskevéres késsel,

55