Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Julius Caesar
vagy a borotva) és nem sokkal nyolc után, úgy nyolc óra 10 perc körül a nagy és a kismutató egy ferde egyenest, pontosabban átlót képez a kerek számlapon. Ez csak növeli az emberek (nézők, olvasók, Caesar, Brutus és a többiek) bizonytalanság érzetét, egyensúlyvesztést, kibillent időt sejtet legalábbis a negyed tíz körüli vízszintes, kiterített bizonyossághoz képest, amikor a mutatók kb. a hármas és a kilences közé feszülnek ki, vagy terülnek el. A nyolc, a nyolcas, a nyolcadik körül azonban vannak további törvényes véletlenek is. A szám nemcsak Julius Caesar közeli végzetét - beteljesülését jelzi, de mintha önmagán túlmutatva saját nyolcasságára utalna vissza. Caesart, halála után - születési nevén - Caius Octavius követte a trónon, aki mint Augustus császár, a Római Birodalom első császára vonult be a világtörténelembe. Az időbe, elődjéhez, Júliushoz hasonlóan, magamagát is beépítette azzal, hogy a régi római naptár hatodik hónapját (Sextilius) a maga nevére vette, és Augustusra cserélte. Ezen a réven vált a Julianus-naptár nyolcadik hónapjává, és tette helyére a (születési) nevét: octo = nyolc. Ugyanekkor azonban ki is billentette az időt, és ez az oka a mind a mai napig tartó időzavarnak, legalábbis az egyiknek a sok közül. A Juliánus- (és Gergely-)naptár tizedik hónapját, az októbert is nyolcnak-nyolcadiknak mondjuk, és így tovább: a kilencedik hónapot, a szeptembert hétnek, hetediknek tituláljuk (septem = hét), a tizenegyedik hónapot, a novembert, csak kilencre vesszük (novem = kilenc), míg a tizenkettedik hónap, a december valójában tíz (decem = tíz). Úgy is mondhatnánk, hogy Julius Caesar óta a hónapok, legalábbis az utolsó négy, kettővel balra tolódtak... Végül, de nem utolsósorban még egy észrevétel ezzel a bizonyos „éppen nyolc múlt”-tal, és ez talán a legfontosabb tétel: Ha meghoszszabbítjuk ezt a bizonyos ferde átlót, akkor jó közelítéssel átfedésbe hozhatjuk Földünk képzeletbeli tengelyével, amely jelenleg az északi féltekén a Sarkcsillagra (Polaris) mint szilárd égi pontra mutat. Julius Caesar is nagyon nyomatékosan mutat valamire, valakire, amikor közvetlenül halála előtt meghatározza magát: „Caesar: Volnék, miként ti, hajlanám; ha kérni Tudnék, hajthatna kérelem. De én Szilárd vagyok, mint éjszak csillaga, Melyhez kimérten nyugvó szerkezetre 49
