Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

János király

kót, mint Richárd János királyt. Mégis az a gyanúnk, hogy királyunk fészkének tulajdonképpen tehetetlen rabja, és Richárd védve-korlátozza urát és szövetségesét, Jánost uralkodásában az idő felett. Még közelebbről: a Hold (fészek), vagyis maga Richárd vette át az égi, földi uralmat, kormányzást és sötétítette el a n(N)ap fényét. Egy határon túl a kerekségét, egészségét, önazonosságát végképp elveszített Nap, vagyis János király Holddá, holttá válik és hajó alakot ölt a darab végére:

„János király:

(...)

S élethajómnak alattsága mind Egy cérna-, egy hajszállá változott;

Vékony fonálka tartja még szívem,

Az is, csak míg kimondod híredet;

Aztán, amit látsz, mindaz egy göröngy,

Az összetört felség mintája csak.”

(Ötödik [utolsó] felvonás, hetedik [utolsó] szín)

János (és Eleonóra) Napja leáldozott, az újjászületőt, a fiatal Napot majd III. Henrik, János fia, Eleonóra unokája fogja alakítani egy soron következő darabban, talán más névvel, másik jelmezben. A naptári Nap -idő tehát, ha ki-kizökken is olykor, de azért egyelőre halad tovább. Filep, vagyis Richárd Hold-képe rányomja ugyan a bélyegét János király arcára és a Hold-időre (hét, hónap, teliholdhoz kötött ünnepek, mint húsvét, áldozócsütörtök vagy pünkösd), amely szintén mutat némi szabálytalanságot, mégis az ún. luniszoláris idő uraiként teljesítik küldetésüket, már az ó-babilóniai kalendáriumokban is (i. e. XVIII. század). Arthur és Constantia egy magasabb fenséget és egy, az éves időnél sokkal hosszabb ciklust hoznak testközelbe: az égi pólus vándorlásának 26 000 éves periódusát, egy visszafelé járó időt.

De ne fussunk a rúd, az idő tengelye elé, amely irányvesztett lett a király távoztával. Richárd, János király utolsó szavai után, mintha maga is elbizonytalanodott volna, de nem annyira a királyt siratja, mást hiányol, amikor ezeket mondja az utolsó felvonás utolsó színé ben:

„Richárd:

S ti, pályakörbe megtért csillagok,

Hol a dandártok? (...)”

17