Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)

Athéni Timon

múlására és magára az életre is vonatkoztatható: az idő és az élet árja, mint ahogy ára van a halálnak is: az élet. Lehet az ár bőrlyukasztó szer­szám, és egy adott terület (100 négyzetméter) méretének egysége stb. Az ár tehát ott lappang mindhárom idézet szinte minden sorában (de nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész darabban is), és mint Napvíz, Nap-Timon-test is újra-utoljára visszaköszön, immár (rongy) lélek nél­kül. A lélek (értsd: „lé-lak”) ugyanis éppen új testet keres magának a nagy körforgásban. Nem véletlenül hivatkozunk többedjére is ezekre a bizonyos körfor­gásokra. Shakespeare-t ebben a darabjában a jelek szerint különöskép­pen érdekelte úgy a lélek, mint az anyag, a test (ami nem más, mint lé­lak, víz-ház) archaikus, mitikus, körpályára írható vándorlása, árja (lásd: a kerék és talp kérdéskört a világgal kapcsolatban), mint a rene­szánsz óta tudományos dimenziót is kapott egyetemes körforgások a természetben, a társadalomban vagy akár a (köz)gazdaságban (értsd: gazdaság vagy gazság), a pénzzel bezárólag. Az első (fél)kör vertikális, és a Nap, ill. Timon felfelé majd lefelé ívelő fényerejét-gazdagságát, a nap és az év világosabb felét rajzolja ki, ezzel együtt emberek és társadalmi mozgások diagramja is: „Költő: Megrajzoltam a trónoló Szerencsét Egy szép domb tetején: lent emberek, Minden rend és rang, véralkat meg érdem Igyekszik a boldogság ívelő Magasába feltörni, és közöttük, Kik mind büvölten nézik a királynőt, Timonról mintázok egy alakot: Fortuna ivor keze őfelé int; Egy pillanat: és versenytársai Mind alája kerülnek. (...) E perctől kezdve, aki társa volt (Vagy tán különb is nála), mind utána Tódul, nála előszobázik, úgy Sugdos fülébe, mintha gyónna, szent a Kengyelvasa is: mind csak általa Mer lélegezni. 148

Next

/
Thumbnails
Contents