Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Athéni Timon
pokra és a fénytelenebb Napra való utalás, a téli erszény mélyének képe pedig közvetlenné teszi Timon Naptalanságának és pénztelenségének azonosságát, elsősorban azonban téli napfordulós Napot, ugyanezt a napot, esetleg napfogyatkozást jelent, vagy éppen a hamarosan bekövetkező rangvesztést jelzi előre, amikor a Nap a Vízöntőbe kerül. Nem véletlen, hogy Timon „utolsó vacsoráján” vizet szolgálnak fel, és fröcskölnek szét, méghozzá forró „Napvizet”. A második idézet Holdja elsősorban új hold és másodsorban sem „sötét Timon”, hanem Nappá vált világtalan Hold. Ugyanennek az idézetnek a Napja viszont tényleg Nap, amiből csak egy van (lásd a páratlanság kérdéskörét), ezért fényt mástól nem remélhet, csakis önmagától (lásd a saját magát szító lángot). Alkibiadész, aki a kérdést feltette, még ne tudja, de mi már igen, hogy Timon gyökérrágás közben aranyat talált. Nem kért kölcsön, de saját gyökereit keresvén és magát evén teremtette elő magából saját magát, ahhoz hasonlóan, ahogy a Nap süt. Majd másnak is juttatott (egyedül Apemantus nem kapott, de erre még visszatérünk), magának is maradt, a F(f)öldnek, a tengernek is, a többit megoldja az anyag körforgása... Timon abban páratlan (nagyurak sokan vannak, némelyek adakozók, mások jók, szerethetők stb.), hogy akarva-akaratlan ad, akár kérik erre, akár nem, akár megadják neki, akár nem, belső kényszerből (ami nem betegség) szólja a pénzt, mint sugarait a Nap. És hiába az elszegényedés, a kiábrándulás, a mogorvaság, az embergyűlölet stb., ugyanúgy akarva-akaratlanul saját lényegéből fakadóan talál magára az aranyban, ami esetünkben Napekvivalens. Magamagát temeti el (aranyostól-Napostól), mint József Attila (lásd: Kertész leszek című versét), valójában aranyat, azaz Napot ültet a tengerparton, hogy a dagály meg a Hold visszajuttassák a nagy körforgásba... Mielőtt tovább mennénk, egy szinkronicitásra hívnánk fel a figyelmet, ezúttal kommentár nélkül: Említettük már, hogy Antonius Pharos (és nem páratlan) közelében (Alexandria közelében) épített magának házat, amikor elbujdosott és Timonhoz hasonult. Pharos világítótornyáról volt nevezetes, ami abban az időben a világ hét csodájának egyike volt. Éjszaka tükrök által megsokszorozódott tűz fénye jelezte a hajósoknak az utat. A világítótorony képe ott „ragyog” egy Ptolemaios-kori pénzen... Shakespeare sohasem szürreális vagy hatásvadász, képletei mindig megoldják a maga által felállított egyenleteket, bármennyire kizárók is 146
