Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Antonius és Kleopátra
túrájának volt egyszerre szerves képviselője vallásostól, nyelvestül, szokásostól, rítusostól stb. Az elmondottakból következik, hogy Shakespeare költői (színpad) képei is sokszorosan összetettek, mint pl. a darab talán legfontosabb, ún. „kígyós színe”, a játék legvégén. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a kosár fügéből miként lesz féreg, hogy a paraszt és Kleopátra közötti párbeszédben éppen tízszer hangzik el egymás után a féreg szó, mintha tabu tiltaná a kígyó kifejezését. De Shakespeare addig ismételgeti (perszeverálja) ezt fügéből lett (áspis)férget, amíg az „kisbabává” nem születik, aki álomba szopja a Dadává meghalt és újjászületett Kleopátrát: „Charmian: Ó, Kelet csillaga! Kleopátra: Csitt! Nézd, a kisbabám álomba szopja Dadáját!” (Ötödik [utolsó] felvonás, második [utolsó] szín) Vegyük észre, hogy „Kelet csillaga”, vagyis Kleopátrában lakó Vénusz, de most elsősorban ízisz istennő, aki eddig papnőivel (Charmian, írás) az elhunyt „fáraót”, férjét, Antoniust őrizte a kriptában és védelmezte a gonosztól, most átalakul, egyszerre lesz „szülésznő”, bába, kisbabát szülő anya, szoptató dada. Antonius pedig ezeknek megfelelően halott fáraó, „megboldogult férj”, féreg, (kis)ded. Férj és féreg szavunk gyöke a fér, fordulást, ide-oda forgást, valamibe való (be)fúrást, (be)férést jelöl. A férfi tehát, akár férj, akár „féreg”, minden körülmények között azon van, hogy a „másik felébe”, a nőbe, feleségébe férkőzzön, hogy „férgét” (értsd: hímvessző) ide-oda forgatva, fergeteg módjára beférést nyerjen a „másikba”, hogy kiegészítse magát és a másikat, hogy páratlan párrá teljesedhessenek ki. Dada szavunk viszont dajkát jelent, átvitt értelemben szoptatót (dada -dajka), ha nem szülőanya szoptatja a babát, de jelenthet gyermekeknek való fenyegetést is: dádá, levezethetjük belőle az akadozó, szótagokat ismétlő beszédet, a dadogást is. Szabadon asszociálhatunk a kifejezés kapcsán a (kis)dedre, vagy a csecsemőre (csecsemő = csecs + emlő), eszünkbe juthat a dedó (óvoda), a dédelgetés, vagyis a féltő szeretet, mint ahogy az ősökkel is kapcsolatba hozhatjuk, pl. a dédszülőkkel, a 119
