Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
János király
sét: 1199 - 1166 = 33. Ez bizony újfent isteni, krisztusi szám, de egyben János királyságára-uralkodására kiszabott időintervallum is, az emberisten lehetősége. Lehet, hogy minden potenciális emberistenben egy Antikrisztus lakozik? Természetesen lehetséges, sőt szinte törvényszerű, mindazonáltal József Attila (ha már szóba hoztunk Istenhez egybenmásban hasonló voltát) talán a szabályt erősítő kivétel (maga is 11 -én született), aki a műit (értsd: idő) fölfeslett időszövedékét foltozgatta egész életében (33 év), életével, életművével... De maradjunk János királynál, Shakespeare-nél: 1166, 1616, János születésének, ill. Shakespeare halálának évei. A két egyes és a két hatos az ősi kapocs, a közös nevező kettőjüknél. Jánosnál a számok rímképlete aabb, Shakespeare-nél abab. A jánosi idő a számok tanulsága szerint lyukas, mintha az egyesek és a hatosok (ill. később az egyesek és kilencesek - fordított hatosok) szám- és időürt, vagyis semmit teremtenének maguk közé azzal, hogy a többi számot (időt) kiszorítják. Shakespeare mintha életével, életművével foltozná ugyan a jánosi idők űrjeit, de halálával-halálában maga is csak rímképletek megváltoztatásáig jut, az idő utána is marad tovább kibillent állapotában, egészen napjainkig. Shakespeare-t általában nem szokták alanyi „költőnek nevezni”, mint pl. József Attilát, mégis talán ezek a bizonyos jánosi-shakesperare-i közös nevezők árulják el, hogy voltak rendezni való közös dolgaik... Nem gondoljuk természetesen, hogy a Globe színház korabeli nézője pontosan tudta volna János király életének fontosabb évszámait (a születés évét, hónapját, napját, koronázás stb.), mint ahogy a mai néző sincs feltétlenül informálva ezekről a számokról. Mindazonáltal Shakespeare tudta-tudhatta az ide vonatkozó számok jelentőségét és ennyi elég volt ahhoz, hogy (a maga képére?) megteremtse saját János királyát csak azért, hogy bennünk tetszést váltson ki. Olyan ősképet sikerült tehát létrehoznia, amely kevesebb is, de inkább több, mint aminek látszik. Ugyanez érvényes természetesen a darab, a darabok többi szereplőjére, szereplőire is... A krónikás színmű legelején Chatillon, francia követ, királya, Fülöp nevében álfönségnek nevezi János királyt. Anglia törvényes, jog szerinti királyának Arthurt, János, Godofred testvérének kiskorú fiát, vagyis az „álfönség” unokaöccsét tekinti. Ez a „jogtalan jog” billenti ki a „helyi időt” és robbantja ki a háborút az angolok és franciák között. Valójában angol családi perpatvarnak (családon belüli erőszak?) lehetünk tanúi, amelynek során unokaöcs kerül szembe a nagybácsival, trónkövetelő fönség a trónt bitorló álfönséggel. (János király édesapja 11