Hagymás István: Shakespeare-látlatok I. (Pilisvörösvár, 2016)
Antonius és Kleopátra
Shakespeare és Kleopátra viszont érzik, tudják, és mint látjuk, világgá is kiáltják, hogy az ember is, meg az isten is egy pár, mint Antonius és Kleopátra, vagy mint gyermekeik közül az ikrek: Helios és Szeléné. Istenként is és emberként is csak felek vagyunk a másik felünk, a másik nemünk nélkül. Maga Octavius is megjegyzi, noha negatív előjellel, hogy: „Caesar: (...) Kleopátránál nem férfiasabb, És az sem nőiesebb nála, (...)” (...) (Első felvonás negyedik szín) Akarva sem fogalmazhatná meg találóbban Kleopátra és Antonius viszonyát valaki, mint éppen kettejük ellensége: A magunkban élő másik és a másikban élő önmagunk vagyunk, ez az igazi valónk. Shakespeare azonban Charmian be nem teljesülő jókívánságaiban tovább megy. Heródes, a gyermekeket gyilkoló tömegmészáros, a napkeleti bölcsek szerepében jön hódolni, nem Júdeába, hanem Egyiptomba, nem Betlehembe, hanem Alexandriába, nem Szűz Máriának, hanem Charmiannak (Kleopátra), ill. nem Jézusnak, hanem Helios- Szelénének. Úgy tűnik, mintha Kleopátra és Shakespeare új emberistene (istenembere?) nem „csak” fiúisten volna, de magába foglalná a „lányt” is, a másik felet, a másik nemet. Jobb híján talán az androgün jelzővel lehetne illetni, mint az ősi egység, a differenciátlan teljesség megtestesítőjét, aki a teremtés kezdetén önmagából nemzi és szüli a következő (isten)generációt, vagy amikor az istennő fia az istennő férje jelképesen megkettőződött önmagukkal egyesülnek újra, s ezzel az ősállapot tér vissza... A nőiség, a női princípium Egyiptomban, az egyiptomi „színekben” és Kleopátra (és alteregói: Charmian és írás) folyamatos jelenléte révén ölt testet a darabban, de Octavia és a történethez csak a „nevét adó” Fulvia, Antonius korábbi felesége is fontos „kiegészítői” Kleopátra személyiségének. Octavia mint „nem emancipált” feleség és gyakorlóanya (később ő fogja - „a darabon kívül” - felnevelni Kleopátra három árváját), Fulvia pedig mint harcias amazon, aki férje helyett fog fegyvert. Enobarbus meg is jegyzi Fulviáról, hogy: 104
