Halász Albert (szerk.): Penavin Olga a Muravidéken (Lendva, 2014)

Fenyvesi Ottó: Amnesia Temporis (Gondolatok egy tanulmányút kapcsán) Penavin Olga (1916-2001) tanárnő emlékére

inak szellemisége határozta meg tudósi életpályáját. Szabadkára 1941-ben került, gimnáziumi tanárként dolgozott, majd 1947-ben került az újvidéki Tanárképző Főiskolára, tíz évvel később pedig az Újvidéki Egyetemre, ahol haláláig dolgozott. Évfolyamokat avatott be a nyelvtudomány és a néprajz rejtelmeibe, valamint a modern lingvisztikába.

Az emberi lét a nyomtalan eltűnés és a megőrzés között lebeg.

Az emberi társadalmak a nyelv által megkonstruálják a társadalmi tapasztalat világát. Egy nyelv több, mint az eszmék közvetítésére szolgáló eszköz, de nem is csupán olyan eszköz, mellyel befolyásolhatjuk mások érzéseit, és melyet az önkifejezés céljából használhatunk. Minden nyelv a tapasztalat kategorizálásának is eszköze, ahogy Wittgenstein mondta: „a nyelv életforma”.

A nyelv az egyik legmerevebb, de ugyanakkor az egyik leghajlékonyabb intézmény. A beszélő individuum mögött ott van a nyelvközösség szilárd hagyományokkal és életmóddal. A beszélő megállapodások és szabályok formájában megnyilvánuló gyakorlat örököse, amitől ugyan eltérhet, de nem teheti meg, hogy ne vegyen róla tudomást: a beszéd szabályok által irányított tevékenység. Egy nyelv használata olyan társadalmi gyakorlat, amelynek előírásait be kell tartanunk, s melynek hátterében egy hagyomány lakozik. „Hogy egy nyelvet beszélni tudunk , azt jelenti, hogy képesek vagyunk helyesen beszélni azt, és ezáltal belépni mások - élők és holtak - társaságába, akik ezt a nyelvet alakították, s akik folyamatos módosítások közepette mindmáig meg is őrizték.” - írja Max Black „A nyelv labirintusa” című művében.

Napjaink társadalmai lényegüknél fogva állandó, gyors és folyamatos változáson mennek keresztül, ebből kifolyólag a nyelv is változni kényszerül. A régi archaikus nyelv és a nyelvjárások mára visszaszorultak, eltűnőben vannak. A mai, 21. századi nyelv jelentősen eltér az idősebbekétől, az új szituáció és beszédhelyzet nagymértékben meghatározza az aktuális nyelvhasználatot.

A hagyomány általában eszköz arra, hogy az idővel és a térrel bánjunk, és bármely tevékenységet vagy tapasztalatot a múlt, a jelen és a jövő folyamatába helyezzünk el. Mai életünket nagyban meghatározza a folyamatos változás tapasztalata, az élet egy igen reflexív formája, melyben a társadalmi gyakorlatokat kénytelenek vagyunk állandóan felülvizsgálni és megújí37