Halász Albert (szerk.): Penavin Olga a Muravidéken (Lendva, 2014)

Silling István: A nyelvjárás- és néprajzkutató Penavin Olga professzorról és muravidéki gyűjtéseinek anyagából

szatért, s amelyet oly sok szempontból közelített meg, vizsgált, kutatott, dokumentált, a szlavóniai szigetmagyarság falvaiban, leginkább Kórógyon, valamint Harasztiban, Szentlászlón és Rétfaluban kell megjelölnünk.

Penavin tanárnő még megélte a nyelvjárási szótárok esetében azt a ritka pillanatot is, hogy a magyar dialektológiai szakirodalomban megkerülhetetlenné vált szótára második kiadásban is megjelenjék. Amikor 2001 szeptemberében a születésnapi köszöntőnek szánt, a szabadkai Új Kép folyóiratban megjelent szótárismertetőmet telefonon megköszönte, még mindig tudott segíteni, útbaigazítást adni, hogy például archaikus apokrif népi imádságokat ne keressek az ő Szlavóniára vonatkozó publikációiban, mert az ottani magyarok református vallásúak, akárcsak maga a Tanárnő, s nemigen rendelkeznek ilyen hagyománnyal, hanem ha magamnak van ilyen gyűjtésem, hát csak arra támaszkodjam.

Sajnálatomra azonban, a Néprajzi Látóhatár című folyóiratunknak az erdélyi Nagy Olga 80. születésnapjára 2001-ben készített száma, s benne a Penavin-írás: „a drága Barát” köszöntése című tudtommal már nem juthatott el a Tanárnőhöz. Hiszen amikor az egyik szerkesztő nekem a kárpátaljai palóc faluban, Nagydobronyban a Szórvány és Közösség-konferencián az év őszén átadott néhány tiszteletpéldányt, hogy juttassam el a vajdasági kollégáknak, akkorra már Penavin Olga tanárnő visszaadta lelkét terem tőjének, s kihűlt teste, a boldog feltámadás reménye alatt várt temetésére az újvidéki kórházban. Nem posztumusz írásról van tehát szó a Néprajzi Látóhatárban, amelyben a Tanárnő bevallja, hogy Nagy Olgát tartotta mintaképének, csak bizonyára (szokása szerint) késett a folyóirat kézbesítése.

Messzire kanyarodtam - személyes kapcsolatoktól vezéreltetve - választott témámtól: a nyelvjáráskutató Penavin Olga emlékének megidézésétől. Pedig még nem is szóltam arról, hogy éppen nyolcvanéves korában útitársam volt a Tanárnő Szegedtől Rómáig, amikor az 1996. évi IV. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusra utaztunk, s mennyi fiatalkori élményéről, római egyetemista koráról mesélt (még a római egyetem réges-régi, az 1930-as évek elejéről való leckekönyvét is magával hozta),

25