Halász Albert (szerk.): Penavin Olga a Muravidéken (Lendva, 2014)
Halász Albert: Bevezető a konferenciakötethez
mihályi Imre (1924-1986) volt Zalaegerszegről, akitől már a 2. világháború alatt is, majd a hatvanas és hetvenes évekből is ismerünk fényképfelvételeket, feljegyzéseket Lendváról és környékéről, sőt Muraszombatról és környékéről is, magyar és szlovén településekről egyaránt. Itteni kutatásait közölte is. Végh József (1912-1997) nevéhez kapcsolódik az 1959-ben megjelent Őrségi és hetési nyelvatlasz, melyben sajnos az akkori Jugoszlávia területéről nem közölhetett adatokat. Ettől eltérően 1965-ben a Magyar Néprajzi Atlaszba helyi segédekkel, mint pl. Vilko Novak és Tomsics Ella (Pivar Tomšič Ella), már gyüjthettek itteni gyűjtőponton is. A magyarországi néprajzi oktatás viszonylag korai kezdeteitől idevalósi magyar szakembert nem képezhetett ki. Ennek ellenére a hazai értelmiségiek, néha külső ösztönző hatásra, lassan történelmi, néprajzi érdeklődést tanúsítanak. Ilyenek Varga Sándor (1925-2007), Pivar Tomšič Ella (1948-2008), Szúnyogh Sándor (1942-1998) és mások. Végh József munkája éppen említett hiányossága miatt ihlette meg a vajdasági Penavin Olga nyelvészt és néprajzkutatót, hogy a be nem járt területre ő maga jöjjön a hiánypótló munkát elvégezni, melynek eredménye nemcsak A jugoszláviai Muravidék magyar tájnyelvi atlasza lett, a jugoszláviai magyar nyelvatlaszok közül az első, hanem a gazdag néprajzi kincsből is merítve fontos anyag számos egyéb kiadványban. Penavin nem egyedül érkezett a Muravidékre, több ízben elkísérték tanár kollégái és egyetemi hallgatói is. Az expedíciók közös jellemzője, hogy az utat Zágráb, Csáktornya érintésével vonaton, a Muravidéken pedig főleg gyalogszerrel tették meg. A konferencia, melynek előadásait e kötet tartalmazza, célja az volt, hogy Penavin Olga itteni munkásságát, az elvégzett feladatokat útitársai, szakmabeli kollégái mai meglátásai szemszögéből világítsuk meg részleteiben és értékeljük az eddigi eredményeket, melyek nemcsak a muravidéki magyar közösség számára, hanem az egyetemes magyar nyelvészet, néprajz számára is pótolhatatlan anyaggal szolgál, ill. teszi azokat szakmailag is feldolgozva közkinccsé. Ezeket ma már részben a nyelvcsere, a kultúra változásának árnyékában kell kezelnünk és kiemelni kulturális, egyre növekvő értékeit. Az akkori cél és szándék mellett ma ugyanolyan fontosak, vagy még fontosabbak is a fennmaradt gyűjtési nyersanyagok, melyek azóta e közösségben erősen megkoptak vagy elvesztek, hiszen ezek új módszerekkel, az idő távlatából 10
