Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

"Forog a rabkerék újra, újra…" (Vlaj Lajos rabverseinek motívumvilága)

Hajtom, hajtod, hajtja, hajtjuk,

Míg a tiszta lisztet meg nem kapjuk...

Százszor törve, százszor felvidulva Forog a rabkerék újra, újra.

(Körséta a fegyházudvaron)

Muraszombat, 1941. aug.

Máskor a rab ember sorsa a gondtalan de nehéz gyermekkor képsoraival egészül ki. A befejező képek a (hétszínü fájdalmat, hétszínü szivárványt) valamint a költemény megmerevedő záró képe már a teljes kilátástalanság érzetét sugallja.

Csak a szemem ég még, csak a szemem kékje,

Ha könny nem borítná, talán ki is égne:

Könnyeken át lesem, könnyeken át nézem,

Hová merre tűnt el anyás gyermekségem.

Kékre vert tagjaim felvonagló kékje Hangjainál válik szivárvány színére Hétszínű fájdalom, hétszínű szivárvány Megmerevül szelíd arcom, mint a márvány.

(Csak tenyérnyi résen)

Ha elhallgat egy költő az mindig szomorú dolog - folytathatnánk Herceg János gondolatmenetét. Függetlenül attól mi az oka az elnémulásnak: „Akár azért hallgat, mert nincs mit mondania, akár azért, mert nincs aki meghallgassa, - egyetérthetünk vele - mindenképpen megindító.“ Vlaj „tragédiája“ az volt, hogy költőként képtelen volt megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket az új rendszer emberei vele szemben támasztottak. Az autodidakta, de jó ritmusérzékkel megáldott költő poétikai alapismereteit is elsajátítva (ebben Dudás Kálmán, a lendvai gyógyszertár gyakornoka, már jó nevű vajdasági költő is segítségére sietett) képtelen volt lejjebb ereszteni a mércét. Erről a poszthumusz kötet zsengéi mellett néhány a szovjet Oroszországot és a munkásosztály győzelmének örömmámorát mímelő költeményből kapunk meggyőző bizonyítékot (A Jövő kovácsai, Októberi forradalom 1917, Testvérem lettél stb.). Ezekben a sematizmus jegyében fogant versikékben a felszínes, áttétel nélküli versekben a nyelvi sivárság és a frázis is szembeszökő.

80