Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
A Halicanumi üzenet a tér és az idő pecsétjével (Helyi történelem és lokálpatriotizmus a szlovéniai magyar irodalom kezdeti szakaszában)
Az önkép kialakítása, a szerep megélésének és kiteljesedésének az igénye igen gyér lehetőségeket kínál. Tájszemlélete a latinos derű és a „szívemmel játszik ez a táj“, már Vlajnál láthattuk: „kenyértelen“ szépsége rabul ejt, a pusztulás forrásvidékére taszít, honnan nincs többé menekvés. A nagyon is behatárolt szűk jelen távoli múlt megidézésével válik jövőt idéző bizonyossággá, a lokális történelembe bevonuló világtörténelmi szereplőkkel (Attila, Isten ostora, Caesar, Kerka királynő stb.) tágul egyetemessé a kép, s válik a történelem - a mítosz- és legendairodalommal humanizálva - kerettörténete a Muravidék fontos történeti helyszínévé, s általa a jövő felé tágítható bizonyossággá. A Muravidék himnuszaként is emlegetett Halicanumi üzenet-et emelkedett hangulata a költő legnépszerűbb versévé avatja. (Nem véletlenül megjelenése után iskolai ünnepélyeken vagy más társadalmi eseményeken is gyakran elhangzott a vers.) Mások optimista, pátosztól sem mentes hangvétele és a hűséget túlmisztifikáló jellege miatt vitatják minőségét. Egy azonban bizonyos: a szlovéniai magyar irodalom e korai szakaszában, amikor az iskolai tankönyvekben nem szerepelt Attila, sem Szent István, sőt az igazságos Mátyás alakja is csak a mesekönyvekből köszönt vissza, akit a szlovén nép is sajátjaként tisztel, nagy szükség volt legalább ennyi „történelemismeretre“, még akkor is, ha ezt a hatalom nem nézte jó szemmel. Mátyás király mesealakja mellett nagy szükség volt az ilyen és ehhez hasonló versekre. A tájnyelvi alakzatokból kinövő szlovéniai irodalom sohasem büszkélkedhetett nyelvi bravúrokkal. A lokális mitológia, lokális történelem, lokálpatriotizmus, Szúnyogh Sándor versében is látjuk, mekkora erővel esik latba az éntudat és a mi-tudat kialakításánál, csakúgy, mint a nemzeti történelem. Azt is mondhatnánk, a nemzeti érzéssel feltörekvő nemzeti tudat és a vele párosuló dac. A pályatársnál, Varga Józsefnél (Meddig magyar a magyar?) a költői elhivatottság levetkezi személyes-intimisztikus jellegét, a „népvezéri“ szerepkörben már-már a visszatetsző felhanggal jelenik meg: „A vadon rendjét ne rontsátok meg / Emberalkotta csáb célokért! / A farkas fiait nem kutyának / Szüli, hű talpnyaló szukának. / Élj jogoddal hős Árpád-ivadék! / Nem látod, hogy gyérül a Maradék?“, hogy refrénként is felfogható megadó/feladó gesztusként csendüljön fel: „Csak toliam hegyére billent bánatos szavam: Meddig marad itt igazán magyar a magyar?!“ (Meddig magyar a magyar?!) Értelmiségi küldetéstudat a provincializmus túlhaladásával, a tájlírával, a helyi értékek felmutatásával? A táj - ritka kivételektől eltekintve - sohasem nélkülözi a közösséget, egy közösség törekvéseit, a szülőföld kis hazává való növelésének igényét. Természetesen a lokális élmény, ennek megélése, a költői 74
