Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
A Halicanumi üzenet a tér és az idő pecsétjével (Helyi történelem és lokálpatriotizmus a szlovéniai magyar irodalom kezdeti szakaszában)
Halicanumi üzenet a tér és az idő pecsétjével (Helyi történelem és lokálpatriotizmus a szlovéniai magyar irodalom kezdeti szakaszában) Az alcímben szereplő fogalmak - helyi, lokális történelem és lokálpatriotizmus - nem tartoznak azoknak a kimondottan „értékkategóriákat“ hordozó fogalmaknak a körébe, amelyek jelen világunk irodalomszemléletének érdeklődési körét képeznék. Sőt. A mai irodalomtörténet-írás és a kritikai számvetés is gyakran elsiklik ezen értékek fölött, nem egy esetben negatívumként, amolyan provinciális „kellékként“ kezeli őket. S ha már van és létezik, akkor bizonyára a szükségszerű rossz, vagyis a töltelék, írói „üresjárat“ kategóriáját képezik, rokonságot tartva a vidékiséggel és a provincializmussal. Mentségül még az sem hozható fel, amit a történészek szoktak előszeretettel hangoztatni: nevezetesen, hogy a „nagy történelem“ a „kis történelmekből“ épül fel, s az emberiség történetének mozaikképét is a lokális történetek mozaikkockái alkotják. Pedig fontos szerepük volt ezeknek a fogalmaknak, paradigmáknak, amikor a szlovéniai magyar irodalom első, a 60-as évek közepén megjelenő Tavaszvárás nemzedéke az első szárnypróbálgatásait végezte, az anyaország irodalmi életétől vasfüggönnyel elzártan, a peremvidékek peremvidékén, elfogadható hagyomány nélkül, a helyzettudat elemei után kutatva. „A szlovéniai magyar irodalom helyzettudatának meghatározó eleme a hely, s csak másodlagosan a nyelv“ - olvassuk az egyik összefoglaló műben. Ez a megjegyzés azonban itt még aligha állja meg a helyét, hiszen a hermetikus elzártság, elszigeteltségen mégiscsak beszüremlett valami Európából. Szúnyogh Sándor a szlovén irodalom mellett pedagógusként a vajdasági magyar irodalom avantgárd törekvéseivel ismerkedett, melyek a Symposion, majd az Új Symposion irodalmi újításaival az európai avantgárd egyik fővárosává avatták Újvidéket. Az 1972-ben kiadott közös, Tavaszvárás című antológiában ő képviselte a progresszívet, a kísérletezőt. Pályatársai pedig a népies hangzást és a népies realizmust próbálgatták. Ennek a topográfiának az alapját a közvetlen hang, a lírai és spontán megnyilvánulásai, valamint a tárgyias kizárása, a lírai én önfeltárulkozása képezte. Hamarosan azonban szembesülniük kellett az irodalomteremtés nehéz feladatával, amelyet Szúnyogh Sándor tudott igazán átérezni. Az előd, Vlaj által kitaposott úton haladva kiadóházat (Pomurska založba) is talált, amely később 70
