Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Önszerveződés, kapcsolatépítés és a muravidéki magyar irodalom

zajló, az objektivitás és az egzakt tudományos kor mindent determináló, a művészetekkel szemben a hermeneutikai eljárást abszolutizáló törekvésről, amely figyelmen kívül szeretné hagyni az előbb elmondottakat?

A 80-as évek közepe táján az egyetemes magyar irodalom, a nemzetianyaországi irodalom és a nemzetiségi irodalom fogalomrendszere körül kialakult elméleti viták, a határon túli közösségek által létrehozott irodalmak identitásának, kötődési rendszerének a vizsgálatára is kitértek(pl. Görömbei András, Pomogáts Béla stb.) Ezek a fejtegetések a rendszerváltást követő években a kisebbségi irodalmak irodalomtörténeteinek megírása után még fel is erősödtek. így mára - ahol az irodalom ismérvei egyáltalán kialakultak - a határon túli nagyobb tömbök (Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaság, a nyugati szórványban stb.) magyar irodalmáról születtek monográfia értékű tanulmányok, szintézisek, irodalomtörténeti összefoglalók. Hasonlóképpen nálunk is.

Ez természetesen az autonóm törekvések hangoztatása jegyében történt. A „másság“ és az anyaországi magyar irodalomtól való elkülönülés szellemiségének kötelező hangoztatásával, nem egy esetben kérkedő kiemelésével.

A „nemzeti“, a „nemzetiségi“, a „kisebbségi“, valamint az „egyetemes“, az „összmagyar tekintetban egységes“, megtoldva az „egyetemes“ fogalmával olyan paradigmák, amelyek többé-kevésbé elfogadhatókká váltak az anyaországi és a határokon túli területeken kialakult műhelyek kritika-írásával. A kérdés az, hogy ezek a fogalmak, amelyeknek nagy részéhez a reálszocializmus - a „nemzetiségi“ kétségtelenül ilyen fogalom - egyenest a Ceausescu diktatúrájának találmánya. Az általuk gúnyosnak és megalázónak számító „kisebbségi“ helyébe ezt a fogalmat vezették be. Ezt a kifejezést később a keleti blokk államaiban - beleértve Jugoszláviát is - mindenütt használták. (Bence, 1995, 65-70.)

A terminológia felülvizsgálatának ügyét azóta többen is szóvá tették, nem rég éppen a felvidéki Tőzsér Árpád,sürgetve a „nemzetiségi irodalom“ mellett az „egyetemes magyar irodalom“ és a „magyar nemzeti irodalom“ körüli fogalmi zűrzavar tisztázását. A másik, nem kevésbé fontos kérdésfelvetés az, hogy van-e, s melyek azok a térségek a Kárpát-medencében ahol van, s megint melyek azok, amelyekben nincs létjogosultsága. A válasz természetesen csak látszólag olyan egyszerű, mint az első látásra tűnik. Leszögezhetjük azonban, s ehhez a fenti fejtegetésből is következik, hogy amennyiben mozgatómozgósító erővel bír egy irodalom, s a közösség teremtésben s az önszervezésben is szerepet tud vállalni, akár az írott müvek által, akár úgy, hogy az írók maguk is elvállalnak bizonyos szerepeket. Egyet kell értenünk Göncz László-67