Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
Irodalmi törekvések a Mura mentén
aktizmust, forradalmi hangulatot, sem bármiféle tudatos, az irodalom természetétől idegen „angazsáltságot“ tulajdonítani neki. Az is a valósághoz tartozik, hogy a mozgósító hangulatú, a muravidéki magyarság itt-létét megfogalmazó, a kiállást és „mi-tudatot“ hangsúlyozó művek csak később születtek. De igen erőteljesen, hol igen kevés áttétellel, szinte programszerűen, legtöbb esetben harsány patetikus hangon szólal meg (Varga József: Meddig magyar a magyar?, Szúnyogh Sándor: Rendületlenül stb.), mintha ezzel akarta volna ellensúlyozni a nyelvi erőtlenséget, összetartani a „laza“ szerkezetet, a kényszerből „minimalista“ eszközhasználatot a téma felszínes megközelítését stb. A 90-es évek elején jelentkező nemzedék (Halász Albert, C. Topiák János, Zágorec-Csuka Judit, Balazsek Dániel) már jóval burkoltabb formában nyilvánulnak meg (Zágorec Csuka Judit: Viharverten, Halász Albert: A gólyák még nem stb.). Hogy nem csupán költői-írói eltévelyedésről van szó, felvett pózról, azt az is bizonyítja, hogy az induló Balazsek Dánielnél is igen erőteljesen jelen van a szerepvállalás effajta igénye. Ez az irányzat figyelhető meg az Igét őrizve antológia verseinek túlnyomó többségében. Hogy ez mennyire tekinthető „maradi szemléletnek“, s mennyire volt több felvett póznál, arra bizonyítékul elég utalni az irodalmi hagyomány teremtés sehol sem könnyű, sőt kálváriaszerű vállalkozására. A muravidékihez hasonló kis közösségek esetében, ilyen pl. Burgenland vagy a horvátországi Drávaszög, ahol arányait tekintve kb. 10- 20 ezerre lehetett becsülni az őslakos magyarok számát, a kis közösség csak ott tudott olyan szellemi együttest kitermelni, ahol célul tűzték ki az egyéni kezdeményezésekből kiindulva, a magányos szerzői próbálkozások „társadalmasítását“ is. Magyarán: lassanként kialakult egy közös írói-olvasói-művészeti közvélemény, a szükséges intézmény rendszerrel (folyóirattal, írótársasággal, kiadóval stb.)együtt. A kisebbségi-nemzetiségi magyar irodalmak kialakulásánál a „nemzet-napszámosa“ attitűd szükségképpen mindenütt jelen volt. Itt is úgy volt, mint a Felvidéken vagy a Vajdaságban a tanárból lett az író-irodalomtörténész, a könyvtárosból az irodalomszervező, az előadóművész, az újságíróból a kritikus. Lényegében ugyanez mondható el a kapcsolat építésről és kapcsolat teremtésről is. Vajon átértékelendő fogalmakról van-e szó, vagy csupán az irodalomtudományon belül zajló, az objektivitás és az egzakt tudományos kor mindent meghatározó, a művészetekkel szemben a hermeneutikai eljárást abszolutizáló törekvésről, amely figyelmen kívül szeretné hagyni az előbb elmondottakat? A 80-as évek közepe táján az egyetemes magyar irodalom, a nemzetianyaországi irodalom és a nemzetiségi irodalom fogalom rendszere körül kialakult elméleti viták, a határon túli közösségek által létrehozott irodalmak 56
