Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
A kétnyelvű oktatás problémái Szlovéniában
bizonyultak a magyar nyelv oktatását segítő feltételek, sőt bizonyos értelemben visszaesés volt tapasztalható a gyerekek nyelvfejlődésében az alsó tagozathoz viszonyítva. Ez az állapot később csak romlott, hiszen a szaktárgyakat is szlovén nyelven kezdték tanítani, s csak a szükséges megnevezések elsajátítására korlátozódott a szaktantárgyak magyar nyelvű oktatása. A kezdeti nehézségeket tárgyaló cikkek, visszaemlékezések egyike sem hallgatja el, hogy a legnagyobb hiány volt a magyar és a szlovén nyelvet kifogástalanul beszélő, azt a pedagógiai gyakorlatban is érvényesíteni képes tanárokban. Ennek pótlása pedig máról holnapra képtelenség volt. Ezt a gondot az ún. „gyorstalpaló“, 9 hónapos képzéssel szándékozták orvosolni. így a muraszombati tanítóképzőben az 1959/60-as tanévben 30 tanító szakost írattak be. A néhány hónapos tanfolyam azonban nem tudott a követelményeknek megfelelő szakembereket képezni, s az idő rövidsége miatt nem is tudhatott. Egy, a 60-as évek végén készült, a szlovén pedagógusok nyelvi készségét vizsgáló felmérésből (a magyarokról ilyen nem készült) kiderült: a harmincnyolc oktató közül csak kilencnek a nyelvismerete volt kifogástalan, ezek nyelvállapota tökéletesen megfelelt a kétnyelvű oktatás követelményeinek (vö. Szeli 1981). A magyarok nyelvi tudása a szlovénekéhez hasonlítható, bár statisztikai adatok erről nem állnak rendelkezésünkre. Az oktatásüggyel megbízott szervek legnagyobb mulasztását mégis abban kell látnunk, hogy a kétnyelvű oktatás bevezetésével párhuzamosan nem történtek olyan intézkedések, amelyek lehetővé tették volna a kétnyelvűség maradéktalan és teljes megvalósulását az iskolai oktatásban és azon kívül is, a közélet minden területén. így hát megmaradt iskolás fogalomnak, ahogy a kétnyelvű ügykezelés és a hangzatos „funkcionális kétnyelvűség“ megvalósítása is szép álomnak bizonyult csupán. A gyors lemaradás pedig már léptennyomon éreztette hatását: a magyar nyelv társadalmi szerepe egyre gyengült, s már az 1946-os alkotmányban is megfogalmazott nyelvi egyenlőség alapján nyugvó nyelvi szabadságjogok és kérdésessé kezdtek válni. A „gyakorlati kétnyelvűség“ szintagmában megtestesülni látszó politikai akarat és szándék pedig lassan-lassan már nem a testvériséget és egységet, sem pedig az együttélés kiépítését kezdte szolgálni, hanem a nemzeti türelmetlenségek kordában tartásának egyik hatékony eszközét. Ilyen szemszögből vizsgálva a kétnyelvű oktatást, annak a klasszikus értelemben vett anyanyelvi oktatáshoz is vajmi kevés köze volt, hiszen az ilyen alapokon nyugvó pedagógiai gyakorlat - ahogy azt a húszadik évforduló kapcsán kiadott brosúrában olvassuk - csupán két alapvető célkitűzést hivatott kielégíteni. Egyrészt: a tanulókat megismertetni mindkét nép kultúrájával és 33
