Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)
Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)
motívumok által, ezek müvészi-jelentésbeli tágítását járta végig a 70-es évek közepétől szinte egy egész évtizedig, számos lenyomattal teljesítve ki a néhol csupán alaki hasonlóság adta lehetőségeket (pl. hegedű - női testrész). A grafikai lap nála később teljesen kitöltődött, s lassan-lassan már a minimális figuratívitás is eltűnt, inkább csak a részletekből következtethetünk az egészre. A figura eltűnésével, illetve annak a végsőkig való eltorzításával párhuzamosan intenzív koloritás figyelhető meg Gálics grafikai lapjain. Ez méginkább érvényes azokra a „tájképeire“, néhol méreteikben is kitágított képeire, amelyeket Foszíliáknak (Fosil) nevezett el. Ezekre a nagy kontrasztosság a jellemző, valamint a már említett mély és a köztes árnyalatú színek (kékek, barnák, okkerek) eltűnése, helyükbe a hamuszürke, fekete, az arany és az ezüst, valamint a világoszöld lép a fehér háttéren. Az utóbbi idők nagyméretű képein (foszíliák) már csak a struktúra maradt, a felület megmunkálásával és annak tovább metszésével érzékelteti az idő múlását, az anyag mindenható körforgását. A szlovén képzőművészetben is kimagasló hely illeti meg Gálics művészetét, sikerei koronájaként könyvelheti el azonban, hogy a fametszetek hazájában, Japánban is több alkalommal díjazták törekvéseit. Hagymás István Újvidéken született, később pedig Zentán élt, polgári foglalkozására nézve pszichiáter. A Muravidéken 1986-tól él és alkot. A 70-es évek elejétől foglalkozik fényképezéssel, főleg a tájképet és a fotogramokat kedveli. Ez utóbbiakat fény-képeknek nevezte el egyszer ötletesen. Első őskép fotogramját valamikor 10-15 évvel ezelőtt készítette el. Ekkor történt meg a csoda: „Egy üveglapra egy csepp fekete tus került, amit egy megmagyarázhatatlan mozdulattal egy másik lemezzel fedtem le. Az így keletkezett kis világmindenség azóta is tágul. Ha jó kedvem van, időnként előveszek közülük egyet, és rögzítem a pillanatnyi állást, s közben az az érzésem, mintha utaznék...“ Tájképfotózással is foglalkozik, főleg a Tisza és a Mura partjai kínálják neki azt a folyton változó és táguló valóságot, amelyről fotogramjai kapcsán beszélt. „Király Ferencet 2005.márcus 15-én a magyar kormány Munkácsy-díjjal tüntette ki, amelyet a művész Budapesten vett át az Ipartörténeti Múzeumban. Források: 1. Hamvas Béla: Az öt génius - A bor filozófiája. Életünk, 1989: 60-66.1. 2. Gábor Zoltán: Postagalamb. Muraszombat, Pomurska založba, 1982: 73-74.1. 3. uo. 74.1. 3. Gábor Zoltán: i.m. 74.1. 4. Kostyál László: Ősi mítoszok nyomában. (Király Ferenc 1993. évi zalai kiállításainak katalógusszövegéből), Lenti „Sólyom László“ Művelődési Központ, Lenti, 1993. 123
