Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)

datlan percére...2“ Gábor megjegyzi, hogy bár az „ugar“ szót ő is adys, tehát szimbolikus értelemben használja, mégsem a hanyagságból, vagy az elhanyagolásra ítélt bevetetlen, gazzal benőtt területet kell érteni rajta, hanem sokkal inkább a „parlagot“, azaz „pihentetés végett bevetetlenül hagyott“ területet.

S hogy mennyire volt találó ez a kifejezés, elég, ha csak legnagyobb képzőművészünk, Zala György sorsát, felemelkedését és küzdelmeit vesszük szemügyre. Nemzeti emlékmű szobrászatunk megteremtésének fáradhatatlan munkájában, a magyar neobarokk szobrászat legnagyobb egyéniségén, egész életpályáján mélységes nyomot hagyott az utóbb megmásíthatatlannak számító tényező, hogy a Lendva-hegy lábánál elterülő városkában, Alsólendván született. S bár tény az is, hogy szülőföldjéről, a Lendva-vidékről korán elkerült, szobrainak rendkívüli dinamizmusát, lelkének „barokkos“ nyugtalanságát, félelmetes teherbírását, állandó tanulásra, tevékenységre sarkalló ösztönét a délnyugati archetípustól „kölcsönözte“. Nem véletlenül írja Gábor Zoltán, Zala György késői utódja a nagy elődről a következő sorokat: „...amikor Zala György szobrain a nyugtalan megmintázás és a kinyílt lendületű kompozíció szétszórja a térfogat tömörségét, akkor talán a gyermekkorban átélt festői elemek beszivárgásáról van szó.“3

De nézzük meg közelebbről: miben is nyilvánul meg a szóban forgó belső nyugtalanság, barokkos lüktetés, mely szobrászunk szinte minden alkotására, portréjára rányomja a bélyegét.

A századvégen kilombosodó új klasszicizmus (Zala mellett, Stróbl Alajos és Fadrusz János a legjelentősebb képviselője) egyészt a reneszánsz, másrészt pedig erős historizmustól vezettetve a barokk felé orientálódik. S bár a millenniumi idők barokkjából hiányzik néhány olyan elem, mely a katolicizmus és az ellenreformáció árnyékában kibontakozó 16. és a 17. század barokk művészetét messzemenően meghatározta, a kor hangulata mégis kedvezett a barokkos ízlés kialakulásának, diadalra jutásának.

„A barokkban a zabolátlan, sőt gyakran mesterségesen zabolátlan szenvedés, mozgás, rajongás uralkodott,“ - írja Egon Friedeil.4 Mások barokk színpadiságot, barokk pátoszt, barokkos monumentalitást, eposzi témaválasztást emlegetnek. Ezek után talán nem tűnik fennhéj ázásnak, ha a magyar barokk eposzirodalom legnagyobb alakját, a Csáktornyái Zrínyi Miklóst is megidézzük.

A költő és hadvezér Zrínyi Miklós, Szigeti veszedelem című eposzát 1645- 46 télén írja meg. Az író és hadvezér müve a magyar barokk irodalom legkiválóbb alkotásának számít. Közhely, hogy az eposzt azzal a célzattal írja,

117