Bence Lajos: Identitás és entitás - Pannon tükör könyvek (Zalaegerszeg - Lendva, 2005)

Konok ikonok könyve (Halász Albert verseiről)

foglalkozó írások helyett egyre nagyobb számban jelentkeztek az írók újabb és újabb alkotásokkal, megvetve a szlovéniai magyar irodalom alapjait. Irodalmi szempontból ennek a ténynek természetesen nagy szerepet kell tulajdonítanunk, hiszen a Naptár tizenegy évfolyamának könyvei, valamint Vlaj Lajos két önálló verseskötete volt azonos a 60-as évek irodalmának termésével. Irodalmi orgánum híján a Naptár tág teret adott a fiatal íróknak müveik megjelentetésére. Ezek a fiatal írók, a későbbi Tavaszvárás című irodalmi antológia szerzői Vlaj példájától ösztönözve - aki egy személyben volt a muravidéki magyarság első költője és első kisebbségi politikusa -, most már némi tapasztalat birtokában kezdhették pályájukat.

Az 1972-ben megjelent Tavaszvárás antológia címét Szúnyogh Sándor egyik veséből kapta, aki ennek az írói vállalkozásnak egyik fő kezdeményezője. „Kezdjétek elölről, (az első gyermeklépéstől) iszapok-ingoványok vészeit kerüljétek!“ - írta, s valóban: az irodalom első gyermeklépéseit kellett megtenniük a Tavaszvárás íróinak. Ez igen nagy cselekedetnek számít, hiszen szinte légüres térben, a Naptár és némileg a Népújság ösztönző védelme alatt próbálgatták szárnyaikat. Az irodalom szervezését vállaló íróegyéniség Vlaj on kívül nem élt a térségben, s valljuk be őszintén, bár érdemei rendkívüliek, mégsem egy felvidéki Fábry Zoltánt, egy erdélyi Kós Károlyt, sem pedig egy vajdasági Szenteleky Koméit kell látnunk személyében. A kritikai útmutatás hiánya is meghatározta a Tavaszvárás íróinak irodalom szemléletét, ezért kell így utólag istenkísértő nagy vállalkozásnak tekinteni az 1972-es csoport jelentkezését, tehát az antológia megjelenése is mérföldkőnek tekinthető. Irodalomtörténeti választóvonalnak a könyvkiadás és a müvek megjelenése szempontjából. A könyvkiadás fellendülésének eredményeként az évtized végére tíz új kötettel lett gazdagabb a muravidéki magyar irodalom, és ezt - összehasonlítva a 60-as évekkel - kétségtelenül nagy eredménynek kell tekintenünk. A kötet előszavában Palkó István irodalomtörténész, a Maribori Pedagógiai Akadémia vendégtanára ennek az irodalomnak a szerepét, jellegét ekképpen határozza meg: „Az itteni irodalom Vlajtól kezdve mostanáig nem csak jellegében népköltési, hanem funkciójában is. S ez adja meg társadalmi jogosultságát, sőt szükségességét is...“ Ezért funkcióját tekintve „... ez a költészet éppen olyan lényeges, mint a legmodernebb változat, persze mindegyik a maga helyén és közegében...“ A népköltési jelleget az érthetőség követelményével kapcsolta egybe, hiszen az olvasóközönség „... olyan nyelvi helyzetben van a kétnyelvűség hatására, hogy a mondatok grammatikai épségét sem mindig birtokolja...“ Ezért iktatja be a modus vivendit mint áthidaló megoldást, amely természetesen az írót kényszeríti egyezkedésre azt remélve, hogy így talál-109